Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ab: az államtitkár nem gyakorolhatja a miniszteri jogalkotói hatáskört

Mulasztásos alkotmányellenes helyzet jött létre, amikor az Országgyűlés nem szabályozta a miniszter helyettesítését tartalmazó jogszabályban, hogy a jogalkotói hatáskör nem átruházható - ezt állapította meg az Alkotmánybíróság keddi teljes ülésén; a határozatról az Ab sajtófőnöke, Sereg András tájékoztatta az MTI-t.


Dátum: 2006-09-12 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63358
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:39.359658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényt vizsgálva az Ab határozatának indoklásában megállapította, hogy az alkotmányellenes helyzetet az a törvényalkotói mulasztás idézte elő, amely szerint a jogszabály a miniszter helyettesítésekor nem rendelkezett arról: a rendeletalkotási hatáskör nem tartozik az államtitkárra átruházható hatáskörök közé.

Az alkotmánybírák utaltak rá: az alkotmány egyértelműen a kormány tagjainak rendeletalkotásáról szól.

Rávilágítottak azonban arra, ha a jogalkotó hatáskörében akadályozott minisztert más kormánytag helyettesíti, az alkotmányjogi szempontból nem kifogásolható.

Az Alkotmánybíróság egyhangúan meghozott határozatában felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2006. december 31-ig tegyen eleget.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek