Mladic kiadatása továbbra is feltétele Szerbia integrációjának
Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa kedden ismételten Szerbia tudomására hozta, hogy az uniós integráció folytatásához le kell tartóztatni Ratko Mladicot, a srebrenicai népirtás és Szarajevó lövetése miatt vád alá helyezett volt boszniai szerb katonai vezetőt, és ilyen tekintetben Brüsszel nem enged semmilyen belgrádi nyomásgyakorlásnak.
Dátum: 2006-09-12 19:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:40.988154, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Alapvető fontosságú, hogy a (szerb) kormány most teljesen a Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésre összpontosítson, aminek el kell vezetnie Ratko Mladic letartóztatásához, és a hágai bíróságnak való kiadatásához" - közölte Brüsszelben újságírókkal Olli Rehn.
A bővítési biztos egyértelművé tette, hogy az EU-t nem lehet zsarolni, rávenni a társulási tárgyalások folytatására olyan fenyegetésekkel, hogy a további feltételszabás esetén megbukhat az Európa-barát Kostunica-kormány, és a radikális nacionalisták kerülnek hatalomra. Rehn leszögezte, hogy Brüsszel nem irányíthatja Szerbia politikáját, amint az EU-t sem lehet kívülről igazgatni.
A második legnagyobb szerb kormánypárt, a G17 Plus azzal fenyegetőzik, hogy kihátrál a kormánykoalíció mögül, ha szeptember végéig Belgrád nem újítja fel a Hágával szembeni dac miatt májusban megszakított tárgyalásokat a stabilizációs és társulási szerződés aláírásáról. Belgrád júliusban az EU elé tárta a Mladic elfogására irányuló cselekvési tervét, azt remélve, hogy annak láttán Brüsszel megváltoztatja álláspontját, de az EU-ban a tervben foglaltak megvalósítását várják.
Olli Rehn azután erősítette meg a Szerbiával kapcsolatos brüsszeli álláspontot, hogy az EU székhelyén tárgyalt Nikola Gruevszki macedón miniszterelnökkel. Gruevszki a technokrata fiatalokból álló kormánya nevében gyors reformokat ígért a korrupció elleni harc érdekében és egészében a gazdaságban, azt remélve, hogy az EU októberben a jövő évre kitűzi a csatlakozási tárgyalások kezdetének időpontját. Rehn azonban lehűtötte a várakozásokat, mondván, Brüsszel várja a szavak átültetését a gyakorlatba.
"Nem szavakra vagyunk kíváncsiak, hanem cselekedetekre. Eredményt kell látnunk, mielőtt fontolóra vennénk a további lépéseket. A minőség fontosabb a gyorsaságnál" - mondta a bővítési biztos.
MTI - fidesz.hu