A BRFK megtagadta a nyomozást a tűzijáték-ügyben
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megtagadta a nyomozást a tűzijáték-ügyben - mondta a BRFK szóvivője az MTI-nek kedden.
Dátum: 2006-09-12 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63364
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:41.279151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Schőn Péter közölte: a feljelentés-kiegészítés során beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a halálesetek és a tűzijáték lebonyolítása között nincs közvetlen ok-okozati összefüggés.
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt összesen három feljelentés érkezett az augusztus 20-ai tűzijáték szervezésében és lebonyolításában résztvevők ellen, kettő az ügyészségre, egy pedig a BRFK-ra. A három feljelentést egy ügyként kezelték, az ügyészség augusztus 24-én feljelentés-kiegészítést rendelt el a feljelentések ügyében.
Schőn Péter elmondta: a feljelentés-kiegészítés során iratokat szereztek be és tűzszerész-szaktanácsadót rendeltek ki. A beszerzett adatok alapján a nyomozás megtagadásáról határozott a BRFK, az ügyészséggel egyetértésben. A határozat ellen az érintettek panasszal élhetnek - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu