A szocialista igazságosság azt jelenti, hogy mindenki fizet
A szocialista igazságosság azt jelenti, hogy a felsőoktatásban mindenki fizet tandíjat, mindannyian fizetünk vizitdíjat, s mindenki fizet minden gyógyszerért - mondta Navracsics Tibor egy választási fórumon kedden, Zircen.
Dátum: 2006-09-12 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63368
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:42.479741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője rámutatott: a felsőoktatásban eddig volt állami finanszírozás és költségtérítéses képzés, most a szocialista igazságosság jegyében mindenki tandíjat fizet majd. Eddig volt, aki adott hálapénzt, volt, aki nem, most igazságosan mindenki fizet majd vizitdíjat. Az igazságosság jegyében a jövőben már senki sem fog ingyengyógyszert kapni - fűzte hozzá.
Ennek a "szocialista igazságosságnak a megteremtésére történtek eddig lépések, de nem látjuk továbbra sem, hogyan, milyen úton fogunk továbbhaladni" - vélekedett a Fidesz politikusa. Mint mondta, "ez a kormány nem gyógyírt ad a jelenlegi helyzetre, hanem csak megszorítást, csak elvonást".
Navracsics Tibor emlékeztetett arra, hogy márciusban a Fidesz azt mondta: nagy bajban van az ország, rosszabbul élünk, mint négy éve, s azonnali radikális intézkedésekre van szükség a válsághelyzet elkerülésére.
Az MSZP viszont azt mondta tavasszal, hogy a Fidesz hazudik, depresszió-kampányt folytat, az ország ragyogó helyzetben van, nincs szükség megszorításokra - emlékeztetett Navracsics Tibor, hozzátéve: mostanra nyilvánvalóan kiderült, hogy az MSZP hazudott, s azoknak lett igazuk, akik tavasszal a Fideszre szavaztak.
Navracsics Tibor szerint "a Fidesz maradt a hiteles politikai erő a magyar politikában, szemben az MSZP és az SZDSZ hazugságaival." Hangsúlyozta: lehet, hogy Kuncze Gábor szerint Magyarországon nem kifizetődő az igazmondás a politikában, de "mi azért, ha lehet, ragaszkodunk az igazmondáshoz". Megjegyezte: hosszú távon ez az egyetlen járható út, igazat kell mondani a politikában is, s "amikor válsághelyzet van - akár kampányidőszakban is -, akkor fel kell hívni a figyelmet a válságra".
"Ma minden területen újabb terheket pakolnak a lakosságra" - hangoztatta az ellenzéki politikus. Szerinte amikor ennyi adót fizetünk, az állam nem mondhat le jóléti szolgáltatásokról.
Navracsics Tibor szerint, amikor az állam ezt teszi, akkor a legelesettebb településekről, közösségekről vagy egyénekről mond le.
A Fidesz politikusa hangsúlyozta: amikor a munkahelyteremtésre, a vállalkozásfejlesztésre és a szociális ellátásokra járó pénzeket csökkentik, akkor ezt először a nők, a cigányok és a fogyatékosok érzik meg. Milyen kormány az, amelyik megengedi, hogy a nők, a cigányok és a fogyatékosok kiszoruljanak a munkaerőpiacról? - tette fel a kérdést az ellenzéki politikus. Rámutatott: a fogyatékosok számára "a munka nem pusztán csak kenyérkereset, hanem az egyetlen kapcsolódás a társadalomhoz, ha nem tudnak dolgozni, csak otthon ülnek".
Navracsics Tibor szerint a kormány lemond a falvakról is, kiváltképp a kistelepülésekről, amikor azt mondja, hogy felszámol egyes vasútvonalakat, mert nem éri meg az üzemeltetésük. "A vasútvonal nem piac, az az állam jóléti szolgáltatásának a része" - vélekedett a Fidesz frakcióvezetője. Kijelentette: botrányos a Bakonyon átvezető vasút (Veszprém-Zirc-Győr között) tervezett felszámolása, amit nem fognak hagyni, mert az ország legszebb vasúti pályaszakasza, s mert azon emberek jutnak el munkahelyre, kórházba, iskolába.
MTI - fidesz.hu