Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meg akarták támadni XVI. Benedeket?

XVI. Benedek 300 ezer hívő előtt mondott szabadtéri misét Regensburgban és eközben a díszpáholyból valaki fölugrott és vad igyekezettel tört előre a fölállított oltár irányába.


Dátum: 2006-09-13 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63389
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:48.862204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A biztonsági emberek nyomban elkapták és elvitték a helyszínről az illetőt, akiről semmit sem mondtak eddig, de nem árt még egyszer emlékeztetni rá: ez az ember a kiválasztott, a fontos emberek számára fenntartott páholyban foglalt helyet. Eközben a bajor rendőrség 2000 eurós jutalmat helyezett kilátásba annak, aki nyomra vezet a pápa szülőházának barbár összefestése ügyében.

Még kedd hajnalban öntötték le két vödörnyi festékkel a Ratzinger család régi otthonát. Az este XVI. Benedek a regensburgi dómban találkozott más keresztény egyházak képviselőivel, ortodoxokkal és protestánsokkal. Az itteni sajtó nagy része csalódással vette tudomásul, hogy ezúttal sem mondott konkrétumokat arról, hogy lehetségesnek tart-e áttörést, és ha igen, mikor a Németországban meghatározó jelentőséggel bíró protestáns, illetőleg a római katolikus egyház kapcsolataiban.

A kedd délelőtt tartott szabadtéri misén a pápa egyik fő mondanivalója az volt, mennyire ártalmasnak tartja az emberiség jövője szempontjából az ateizmust, az istentagadást, illetőleg a gyűlölet fűtötte vallási fanatizmust.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek