Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A megszálló erők kivonását követeli Irán

A külföldi, köztük az amerikai megszálló erők kivonását követelte Irakból szerdán Szajed Ali Hamenei ajatolláh, Irán vallási és politikai vezetője Núri al-Máliki iraki miniszterelnökkel lezajlott teheráni találkozóján.


Dátum: 2006-09-13 15:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:53.016725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Irak problémái meg fognak oldódni a megszálló erők távozásával, amiben reménykedünk - közölte Hamenei. - Reméljük, eljön a nap, amikor az iraki nép elnyeri megérdemelt helyét, s az ország emberi és pénzügyi erőforrásai az ő szolgálatára fognak állni." Mint mondta, "az iszlám köztársaságnak kötelessége segíteni az iraki kormányt és népet".

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kedden, az első hivatalos látogatásán Teheránban tartózkodó iraki miniszterelnököt fogadva kijelentette, hogy "Irán hozzá fog járulni Irak teljes biztonságának megteremtéséhez".

Az Egyesült Államok rendszeresen azzal vádolja Iránt, hogy támogatja a terrorcsoportokat, illetve a síita radikális mozgalmakat.

Irán és Irak 1980 és 1988 között hosszú és véres háborút vívott egymással. A két ország közötti kapcsolatok jelentősen javultak Szaddám Huszein rezsimjének 2003 áprilisi bukása és az iraki síita pártok által uralt koalíció hatalomra jutása óta.

MTI - fidesz. hu

Kapcsolódó elemek