A Fidesz támogatja a HÖOK tandíj elleni fellépését
Hiller István ma egyetlenegy esetben képviselhetett volna helyes álláspontot a felsőoktatási kerek-asztal ülésén, mégpedig akkor ha bejelentette volna a tandíj visszavonását - jelentette ki Szijjártó Péter, szerdai sajtóértekezletén.
Dátum: 2006-09-13 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:55.769949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz szóvivője hozzátette, az lett volna jó, ha a Kormány bejelentette volna azt is, hogy visszalép attól a konvergencia-programban leírt szándékától, mely szerint csökkenteni kívánják a felsőoktatásban az államilag finanszírozott helyek számát.
A kormány ugyanis nemcsak hogy hazudott a fiataloknak a tandíj bevezetése kapcsán, hanem a tandíj bevezetésével és az államilag finanszírozott helyek számának csökkentésével elvágja a karrier és egy jobb élet lehetőségétől azokat a fiatalokat, akik szegényebb családból származnak, mivel a magyar családok egy jelentős részének komoly terhet jelent az évenkénti több, mint százezer forintos tandíj kifizetése.
Sajnos Hiller István ezt nem tette meg, ennek megfelelően továbbra is támogatjuk a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának minden egyes olyan tevékenységét, amelynek célja a tandíj eltörlése - összegezte a Fidesz álláspontját Szijjártó Péter.
Nyakó István mai közleményével kapcsolatban, ami a miniszterelnök kifütyülése körüli helyzetre vonatkozik, annyit tudok mondani - bár a tegnapi napon világossá tettük álláspontunkat -, hogy ezt az ügyet a magunk részéről lezártnak tekintjük, minden, ami ezután történik, az kizárólag Gyurcsány Ferenc és a kormányzat felelőssége. A tüntetőkről készült felvételekről Szijjártó Péter megjegyezte: a különböző napilapokban - egyébként többek szerint alkotmányellenes módon - nyilvánosságra hozott fényképeken többször is látható férfi a Magyar Demokrata Fórum tagja.
Kóka János mai sajtótájékoztatójával kapcsolatban azt kell mondjam, hogy Kóka János hazudott Magyarországnak, hazudott a magyar embereknek, többek között akkor, amikor arról beszélt, hogy a nyugat-európai országok irigylik Magyarországot. Nem valószínű, hogy Nyugat-Európában nagyon irigyelnék azt, hogy jövőre Magyarországon ugyanakkora mértékű reálbércsökkenés következik, mint Ukrajnában - reagált a gazdasági miniszter kijelentésére a Szövetség szóvivője.
Szijjártó Péter hozzátette: egy mai napon nyilvánosságra került nemzetközi gazdasági elemzés szerint Magyarországon és Ukrajnában jövőre ugyanolyan mértékű reálbércsökkenés várható. Magyarországnál nagyobb mértékű reálbércsökkenés a vizsgált országok közül kizárólag Puerto Ricoban és Argentínában fog megvalósulni. A béremelkedési listán az uniós tagországok közül bércsökkenésével Magyarország jövőre az utolsó lesz. Ezt valószínűleg nem irigyli tőlünk senki, és ez a kormány gazdaságpolitikájáról állít ki egyértelmű és lesújtó bizonyítványt - szögezte le a Fidesz szóvivője.
fidesz.hu