Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyílt a Hó-Show

Megnyílt az idei Hó-Show, amelyet 12. alkalommal, november 14-17. között rendez meg a Hungexpo Rt. a Budapesti Vásárközpontban - tudatta a szervező társaság.


Dátum: 2002-11-14 11:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:15.418222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Hó-Show a Vásárközpontban a "B", 16-os és 18-as, a hétvégi börze pedig a 17-es pavilonban fogadja a látogatókat.

Az idei kiállítást 4200 négyzetméteren rendezik meg, szemben a tavalyi 4081 négyzetméterrel. Tavaly a Hó-Show-ra több mint 32 ezren látogattak el, ami 52 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

A téli sportszermárkák és utazási ajánlatok választékát az idén a magyarországiak mellett az Ausztriából, Franciaországból, Lengyelországból, Olaszországból, Szlovákiából és Szlovéniából érkező kiállítók mutatják be.

A kiállítás idei díszvendége Franciaország. Standján a francia kiállítók részletesen bemutatják egyebek mellett síterepeiket, utazási ajánlataikat, helyi szokásaikat.

A Budapesti Vásárközpontban megépített lesiklópályán a tavalyihoz képest most két méterrel magasabbról rajtolhatnak a versenyzők és a vállalkozó kedvű amatőrök. Pénteken iskolák közötti, szombaton és vasárnap nyílt amatőr kategóriában indítanak versenyeket.

A kiállításon a hagyományos görkorcsolya-bemutató mellett újdonság lesz a 18-as pavilonban létrehozott plasztik jégpályája.

A Síoktatók Magyarországi Szövetsége felszerelés tanácsadást tart a helyszínen, valamint szakmai konferenciák kísérik a rendezvényt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek