Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kissinger szerint új stratégiára van szükség a dzsihádisták ellen

Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter szerint a Nyugatnak gyökeresen új stratégiát kell kidolgoznia a dzsihádisták elleni nemzetközi háborúban.


Dátum: 2006-09-13 18:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63415
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:33:57.502574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legutóbbi libanoni tűzszünet nem zárta le a közel-keleti háborút, ellenkezőleg, új szakasz kezdődött, amelyben a dzsihádisták a nemzetközi jogrendre, a szuverén és független államok rendszerére akarnak csapást mérni. A határokon átnyúló, a civilizációk közötti háborúról van szó egy atomfegyverrel felszerelt Közel-Kelettel a háttérben - fogalmazott a külpolitikai szakértő a The Washington Post szerdai számában.

Kissinger, aki Richard Nixon és Gerald Ford elnöksége alatt nyolc éven keresztül külpolitikai, illetve nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter volt, figyelmeztetett: ezt a háborút nem lehet a Biztonsági Tanács ad hoc határozataival és az azokról folyó napi érdekegyeztetésekkel megvívni. A Nyugatnak és a mérsékelt arab államoknak közös atlanti politikáról kell megegyezniük a dzsihádisták ellen, még akkor is, ha az ezzel kapcsolatos eddigi tapasztalatok kiábrándítóak.

A befolyásos külpolitikai gondolkodó szerint a hagyományos háborúk fogalmaival nem körülírható és megoldási módszereivel nem kezelhető az újfajta nemzetközi hadviselés. Dél-Libanonban a jog szerint Izrael és Libanon harcolt egymással. Valójában azonban az évezredes szunnita-síita ellentét leküzdésére történt kísérlet az Izrael és Amerika elleni gyűlölet bázisán. A háborúnak célja volt ezenkívül a figyelem elterelése az iráni atomprogramról, valamint annak demonstrálása, hogy nagy nemzetközi nyomás alatt Izrael tússzá válhat.

Henry Kissinger szerint a dél-libanoni háború mérlegét elsősorban pszichológiai és politikai síkon kell megvonni. A Hezbollah - noha katonai és emberi vonatkozásban súlyos veszteségeket szenvedett - pszichológiai értelemben érintetlen maradt. Megerősödött a Hezbollah, a Hamász és több más dzsihádista csoport, amely a mérsékelt arab és izraeli vezetőkkel szemben nem határok kiigazításáról, hanem Izrael eltörléséről beszél. Az új fanatizmus legyőzése érdekében új közel-keleti úti tervre, az eddigiektől gyökeresen eltérő átfogó rendezési elképzelésre van szükség - hangsúlyozta a volt amerikai külügyminiszter.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek