Nincs egyelőre felajánlás a csapatok megerősítésére
Egyelőre nem tettek hivatalos felajánlást a NATO tagországai az Afganisztánba küldendő katonai erősítésre, ahol a déli országrészben sikeresen folyik az offenzíva a tálibok legyőzéséért.
Dátum: 2006-09-13 19:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:00.180219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerdai tárgyalásokról tájékoztató NATO-szóvivő szerint ha nincs is még felajánlás, vannak arra utaló pozitív jelek, hogy egyes tagállamok fontolóra vehetik újabb csapatok felajánlását. A szövetség védelmi minisztereinek szeptember 28-29-én Szlovéniában tartandó védelmi miniszteri ülésére maradhat az ajánlatok megtétele - tette hozzá.
A szóvivő elmondta, hogy a Medúza hadművelet sikeresen folyik, céljainak kétharmadát már elérték, és be is tudják fejezni csapaterősítés nélkül. A tábornokok azonban még kétezer embert és nagyobb légi támogatást kérnek, hogy megakadályozzák a tálibok visszavonulását a hegyekbe, és ezzel döntő csapást mérjenek rájuk.
A NATO, amelyet eredetileg egy szovjet támadás kivédésére hoztak létre, több helyszínen is elkötelezte magát az utóbbi időben: a tagországoknak katonái vannak Afganisztánban, Irakban, Koszovóban, Boszniában, Kongóban, és részt vesznek a libanoni békefenntartásban is.
A szerdai összecsapásokban harminc tálib esett el Gazni tartományban. Az elesettek között négy külföldi is van - jelentették be Kabulban.
MTI - fidesz. hu