A civilek bíznak a szabad vélemény nyilvánításban
A Fővárosi Ítélőtábla (FÍ) ma tárgyalja az Auchan Magyarország Kft. által indított pert, amelyet a cég a Levegő Munkacsoport elnöke ellen indított és nyert meg első fokon "jó hírnév" megsértése miatt - tájékoztatta a zöld szervezet közleményben az MTI-t.
Dátum: 2006-09-14 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:05.446353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fővárosi Bíróság korábban egymillió forint megfizetésére kötelezte Lukács Andrást. Az ítélet szerint ugyanis a környezetvédő egy országos napilapban publikált írásában azt a valótlan látszatot keltette, mintha az Auchan korrupciót követett volna el a beruházásaival kapcsolatos engedélyezési eljárásokban.
Több másik civil szervezet ugyancsak közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben szolidaritásukat fejezik ki Lukács Andrással, illetve az ellene irányuló, de valamennyi zöld szervezetet és a jövő generációkat is érintő elhallgattatási kísérlet miatt.
A Fair Világ Méltányos Kereskedelem Szövetség, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTvSz), a Reflex Környezetvédő Egyesület (Reflex), a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) és a Védegylet meggyőződésének adnak hangot, hogy a közélet tisztaságának és a fogyasztói döntések szabadságának a nyilvánosság a leghatékonyabb biztosítéka.
Lukács András a nyilvánosság előtt hosszú évek óta, kitartóan küzd azért, hogy a beruházók és az engedélyező hatóságok maradéktalanul vegyék figyelembe a környezeti szempontokat - olvasható a közleményben.
A zöldek úgy vélekednek, hogy a fogyasztói társadalom és a globalizáció korában a nyitott társadalom létezésének az is feltétele, ha a polgárok a közhatalmi szervek mellett a multinacionális cégek működéséről is szabadon, félelem nélkül fogalmazhatnak meg kritikát.
A civilek bíznak abban, hogy a FÍ jogerős döntéssel a fogyasztói kritika szabadsága, a szabad véleménynyilvánítás mellett áll ki.
MTI - fidesz.hu