Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megszakadtak a koalíciós tárgyalások

A fővárosi SZDSZ-frakció felháborítónak és példátlannak tartja, hogy a szocialisták szerdán három ügyben az ellenzékkel együtt leszavazták javaslataikat, ezért határozatlan időre megszakították a koalíciós tárgyalásokat. Ezt Bőhm András, a képviselőcsoport vezetője nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek.


Dátum: 2002-11-14 12:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:16.326372, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szomorúnak nevezte, hogy az MSZP látszólag ugyanott folytatja tevékenységét a közgyűlésben, ahol a választások előtt abbahagyta. Megfogalmazása szerint pillanatnyilag már csak ezért sem alkalmas "ez a társaság arra, hogy folytassák velük a koalíciós tárgyalásokat".

A frakcióvezető kiemelte: a kialakult helyzet jól mutatja, nem az a fontos, hogy papír legyen a koalíciós szerződésről, hanem az, hogy a két fél előre döntsön álláspontjáról és rendezze esetleges fenntartásait.

Bőhm András cáfolta, hogy a szabad demokraták kisebbségi kormányzásra törekszenek, és hangsúlyozta: egyértelműen az MSZP-vel való koalícióban gondolkodnak, de annak valódinak kell lennie. Jelezte: inkább csússzon a koalíciókötés, de időt kívánnak hagyni az MSZP-nek arra, hogy újragondolja eljárását, a történteket, és rendezze saját sorait.

A frakcióvezető úgy vélte: a szocialistáknak meg kellene érteniük, hogy vége a választási kampánynak, nem egyedül vannak és kölcsönösen tekintetbe kell venniük egymás szándékát.

A szerdai három ügy kapcsán Bőhm András felháborítónak tartotta, hogy az MSZP arra szólította fel az ellenzéket, ne szavazzanak az SZDSZ egyik bizottsági jelöltjére.

Minősíthetetlennek tartotta azt, hogy a szocialisták az Erzsébet tér hasznosítása kapcsán annak ellenére tovább akarják húzni az időt, hogy a jelenlegi kormány is megerősítette ezügyben elődje és a főváros szerződését.

Ennek alapján szeptember 26-án ki kellett volna írni a tér alatti létesítmények eladására az alsó limitáras eladási pályázatot. A jelenlegi helyzetben a kormány bármikor érvényesítheti napi 1.000 dolláros kötbérigényét a szerződés nem teljesítése miatt.

Az SZDSZ sérelmezi azt is: a szocialisták az ellenzékkel együtt leszavazták azt, hogy rendezzék az úgynevezett politikai státusban lévő tanácsadók, munkatársak alkalmazását.

Emiatt azonban nemcsak Demszky Gábor és a szabad demokrata főpolgármester-helyettesek, hanem a szocialista helyettesek kabinetjeiben jelenleg is tevékenykedő munkatársak státusa sem rendeződött.

Bőhm András megerősítette az MTI-nek azt az értesülését, hogy Demszky Gábor főpolgármester a kialakult helyzetre való tekintettel pénteken nem utazik egy hétre Kínába.

A hatályos jogi szabályozás szerint helyettesek hiányában a főpolgármesternek jövő hét szerdáig alá kell írnia azokat a közgyűlési előterjesztéseket, amelyeket csütörtökig postázni is kell a képviselőknek, hogy azok a november 28-i közgyűlésre felkészülhessenek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek