Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A világgazdaság gyorsuló ütemben bővülhet

Az idén és jövőre a világgazdaság 5 százalék körüli ütemben bővülhet, vagyis a növekedés már a negyedik éve tart majd és ezzel a leghosszabb növekedési szakaszon megy át a hetvenes évek óta - közölte a Nemzetközi Valutaalap a jövő heti szingapúri éves értekezlete alkalmából közzétett jelentésében.


Dátum: 2006-09-14 08:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:09.439983, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A idei év első felében a világ legtöbb térségében a növekedés üteme a várakozásoknak megfelelt , vagy azon felül alakult, és a harmadik negyedévben is folytatódik a gyors élénkülés. Ugyanakkor az Egyesült Államokban, az Európai Unióban és Japánban várhatóan a magas nyersolaj-és fémárak hatására mérséklődik a fejlődési tempó.

Az IMF a 2006 és a 2007 évre szóló prognózisát negyed százalékponttal felfelé, 5,1, illetve 4,9 százalékra módosította, főképp az erőteljes kínai és más fejlődő országokban tapasztalható élénkülés hatására.

A tehetősebb országokban a növekedési ütem a szigorúbb hitelpolitika hatására mérséklődik. A nemzetközi pénzügyi szervezet hangsúlyozza, hogy kedvező globális növekedési prognózisa csak abban az esetben valósulhat meg, ha a fejlett országok féket tudnak vetni az inflációs nyomásnak, vagyis a központi bankok csak " mérsékelt" kamatemeléseket hajtanak végre. Különösen kényes helyzetben van az amerikai FED, mivel a lassuló gazdasági környezetben szembesül az infláció gyorsulásával.

Az IMF nem zárja ki, hogy mostani prognózisa - az inflációs kockázatok, a további olajár drágulás és az amerikai ingatlanpiac lehűlése következtében - túlságosan derülátónak bizonyulhat: a szervezet hat szakértője közül egy jósolja azt, hogy jövőre a globális növekedés 3,25 százalékos ütemre, vagy még az alá lassulhat, ami öt éve a leggyengébb teljesítmény lenne.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek