Megkettőzheti mandátumait a Likud az izraeli választáson
A legfrissebb közvélemény-kutatás adatai szerint a Likud, az izraeli jobboldal nagy pártja akár meg is kétszerezheti képviselőinek számát a január 28-i előrehozott parlamenti választásokon.
Dátum: 2002-11-14 12:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5791
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:16.646902, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli katonai rádióban csütörtökön ismertetett felmérésből az is kitűnik, hogy az Izraeli Munkapárt viszont történetének legalacsonyabb eredményét érheti el.
Az előrejelzés szerint a Likud a 120 tagú knesszetben 38 képviselői helyhez juthat a jelenlegi 19-cel szemben, míg a Munkapárt a mostani huszonöt helyett csak tizenhét mandátumhoz jutna. A centrista és világi Sinui párt, amely jelenleg 6 képviselővel rendelkezik az izraeli törvényhozásban, akár meg is kétszerezheti mandátumainak számát. Az izraeli arabokat képviselő párt 11 mandátumot szerezhet a mostani 10 helyett. Az ultraortodox Sasz, az előző választás nagy győztesének mandátumai akár kilencre csökkenhetnek a mostani 17-ről. A baloldali Merec a felmérés szerint kilenc képviselőjét tudná bejuttatni a törvényhozásba a jelenlegi tíz helyett. A szélsőjobboldali formációknak kilenc mandátuma lenne a jelenlegi 8 helyett.
Az AFP által ismertetett felmérés az izraeli közvélemény jobbratolódását is mutatja: az izraelieknek már 53 százaléka azt állítja, hogy nem hajlandó jelentős engedményeket tenni a palesztinoknak a béke megteremtéséért cserébe.
A felmérést a Geocartographia nevű intézet végezte 500 fős, az izraeli társadalmat reprezentáló mintán. A hibahatár 4,5 százalék.
A két legnagyobb pártnak a következő hetekben előválasztást kell tartania, hogy kiválassza miniszterelnök-jelöltjét. A Likud mintegy 300 ezer tagja a november 28-i előválasztáson dönt arról, hogy kit ültetne a miniszterelnöki székbe győzelme esetén. A "párharc" Ariel Saron jelenlegi kormányfő és Benjámin Netanjahu volt kormányfő, jelenlegi külügyminiszter között dől el. Egyes felmérések Saron jelentős győzelmét valószínűsítik, más előrejelzések viszont igen szoros küzdelmet jósolnak.
Az Izraeli Munkapárt mintegy 110 tagja a jövő héten kedden szavaz arról, hogy kit szeretne a párt élén és egyben miniszterelnök-jelöltként látni. A közvélemény-kutatások szerint a három jelölt - Benjámin Ben Eliezer volt védelmi miniszter, Amram Micna haifai polgármester és Hájim Ramon parlamenti képviselő - közül Micna győzelmi esélyei a legmagasabbak.
MTI - fidesz.hu