Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Génmódosítás mentes Magyarországért demonstrált a Greenpeace

A génmódosítás mentes Magyarország fenntartásáért demonstráltak a Greenpeace aktivistái csütörtökön Budapesten a Hősök terén.


Dátum: 2006-09-14 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:14.782838, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A környezetvédelmi szervezet tagjai elvárják a magyar kormánytól, miszerint a hétfői uniós szavazás előtt minden diplomáciai eszközt vessen be annak érdekében, hogy Magyarország fenntarthassa a génmódosított (GMO) kukoricatermesztésre vonatkozó tilalmat.

Az unió egyik szakbizottsága hétfőn szavaz erről, a döntéshez a tagállamok kétharmadának támogatása szükséges.

A Greenpeace tagjai a Hősök terén "no GMO" vagyis "nemet a génmódosításra" feliratú élőképet alkottak egy biokukoricából kirakott Magyarország térkép közepén.

Nemes Noémi, a Greenpeace kampányfelelőse az MTI-nek elmondta: magyar tudományos kutatások bizonyítják, hogy a génmódosított kukorica termesztése káros a környezetre. Példaként említette, hogy a génmódosított kukorica által termelt toxikus anyagok 11 hónapig maradnak a termőföldben, s többek között a giliszta szervezetét is károsítják.

Emlékeztetett: Magyarország 2005 januárjában élt azzal az uniós jogszabály biztosította lehetőséggel, aminek alapján tudományos indokokra hivatkozva be lehet tiltani az EU-ban már termesztésre engedélyezett GMO-kukoricafajtákat, például a MON 810-et.

A Greenpeace felhívta a figyelmet: az Európai Bizottság évek óta törekszik arra, hogy a tagállamokban hozott országos GMO-tilalmakat feloldja.

Nemes Noémi hangsúlyozta: veszélyben van Magyarország géntisztasága, s mivel az ország az úgynevezett Pannon-ökorégióban fekszik, sajátos növény- és állatvilága egyedülálló az unióban.

Az unió 1998-ban nem kellően alapos kutatások után engedélyezte a MON810 termesztését, a fajta hatásainak vizsgálatakor a Pannon-ökorégióban egyáltalán nem végeztek környezettudományi kutatásokat - tette hozzá.

A Greenpeace felháborítónak találja, hogy a Monsato társaság, amelyik Európában a legtöbb génmódosított vetőmagot forgalmazza, nem adott vetőmagokat a kutatásokhoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek