Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismertette választási programját Szombathelyen a Fidesz

Új ipari park létrehozásáról, a szombathelyi repülőtér végleges helyének kijelöléséről, az egészségügyi ellátás javításáról, 500 bérlakás felépítéséről beszélt Szombathelyen a Fidesz által támogatott polgármesterjelölt, a Pro Savaria Egyesület elnöke, Molnár Miklós csütörtöki sajtótájékoztatón.


Dátum: 2006-09-14 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63479
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:17.806241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Széles körű összefogásnak köszönhetően sikerült megalkotnunk egy olyan városi programot, amelyben minden szombathelyi ember problémájára kínálunk valamilyen megoldást, minden szombathelyi életének javítását tűztük ki célul" - mondta Molnár Miklós.

Hozzátette: a jövőben kiemelten kívánnak foglalkozni a város gazdaságának szereplőivel, a helyi vállalkozókkal és a multinacionális cégek képviselőivel egyaránt.

"Óriási, eddig kihasználatlan ipartelepítési lehetőségeket kínál Szombathely számára a város határában fekvő reptérterület (...), kijelöljük a repülőtér új helyét és a régi repülőtér helyén egy új ipari parkot hozunk létre" - mondta.

Molnár Miklós szólt arról is, hogy a városháza napi ügyintézésének ésszerűsítésével, úgynevezett egyablakos rendszer bevezetésével akarják megszüntetni az okmányirodában a sorban állást, nagyobb figyelmet fordítanak majd a környezetvédelemre és a város tisztaságára.

Arra a kérdésre, hogy a fejlesztések forrását miből teremtené elő hatalomra kerülése esetén a jelenlegi ellenzék, a polgármesterjelölt azt mondta: a város cégeinek összevonásával létrehoznának egy városfejlesztési részvénytársaságot, amely hatékony működésével biztosítaná a fejlesztésekhez az önkormányzati önrészt.

A sajtónak átadott, Ébredj Szombathely! A lendület programja címet viselő programismertetőben egy, a jelenleginél felelősebb és ésszerűbb, "aktív vagyongazdálkodást", a város vagyonának gyarapítását ígéri a Fidesz vezette választási szövetség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek