Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky arcul csapja a demokráciát

Mára kiderült, a főváros vezetése a Siemens kegyétől teszi függővé, hogy betartja-e a magyar jogszabályokat, és ezzel Demszky Gábor nemcsak saját szamizdatos múltját tagadja meg, hanem azoknak az embereknek a küzdelmét is, akik a rendszerváltozásért küzdöttek.


Dátum: 2006-09-14 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:18.768770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wintermantel Zsolt a BKV épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján a tegnapi nap fejleményeire utalva elmondta: bár a BKV betekintést enged a szerződésbe, egy igazi tortúrán kell a kérelmezőnek átesnie, és legfeljebb csak egy órán át tanulmányozhatja az amúgy 300 oldalas, angol nyelvű iratköteget. "Kiderült, hogy a főváros vezetése a Siemens kegyétől teszi függővé, hogy betartja-e a magyar jogszabályokat" - hangsúlyozta a politikus, aki kitartva a Fidesz álláspontja mellett kiemelte, hogy ez a helyzet nemcsak a párt szerint, hanem az adatvédelmi biztos szerint is törvénytelen.

- Joggal tesszük fel a kérdést, vajon mit mond minderre a szamizdatos Demszky Gábor, aki 16 évvel ezelőtt még a demokráciáért küzdött, de úgy tűnik, hogy az elmúlt 16 év valóban átlökte őt a hatalmi arrogancia mezejére - jegyezte meg Wintermantel Zsolt.

Hozzátette: az eddig nyilvánosságra került adatok alapján megállapítható, hogy ostoba szerződést kötött a főváros, ami nem bontható fel olyan egyszerűen és nem küldhető vissza úgy, ahogy azt Demszky mondta. "Ezt a szerződés szerint nem lehet megtenni, de attól még a villamosok vételárát ki kell fizetni. Tehát ha finoman akarok fogalmazni, akkor Demszky blöffölt, ha viszont reálisan nézzük, akkor hazudott a fővárosiaknak akkor, amikor arról beszélt, hogy ha akár 5 percre is leáll egy villamos, akkor visszaküldi azt a Siemensnek. Szintén joggal tehetjük fel a kérdést, hogy milyen blöfföket, hazugságokat tartogat még a budapestiek számára a főpolgármester? - hangsúlyozta a politikus.

Wintermantel Zsolt elmondta, hogy a BKV-hoz és Demszkyhez is levelet írt, amelyekben a nyilvános adatokról szóló törvény passzusaira hivatkozva kérte, hogy elektronikus úton küldjék meg számára, és ne csak a 2003-as alapszerződést, hanem azokat a levélváltásokat és módosításokat is hozzák nyilvánosságra.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek