Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ ellenőrei bírálták az Iránról szóló amerikai jelentést

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrei először bírálták az amerikai kongresszusi jelentést Irán nukleáris képességeiről, hangoztatván, hogy az anyag túloz, egyes részei felháborítóak, tisztességtelenül hazug állításokat tartalmaznak.


Dátum: 2006-09-14 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:19.443913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A világszervezet ellenőreinek állásfoglalásához hozzájutó The Washington Post csütörtökön azt írta: korábban nem fordult elő, hogy ENSZ-ellenőrök kifogásoltak volna egy amerikai kongresszusi jelentést.

A panasz szerint a képviselőház egy bizottsága által a közelmúltban készített jelentésben "téves, félrevezető és megalapozatlan" állítások szerepelnek. Az ENSZ szerint a bizottsági dokumentumból az olvasható ki, hogy Irán meglehetősen előre jutott az atomfegyver előállítása felé vezető úton, amit azonban sem a világszervezet ellenőrei, sem az amerikai felderítés nem erősített meg.

Peter Hoekstra, a szóban forgó bizottsági jelentést néhány hete ismertető kongresszusi képviselő azt mondta: az anyag segít abban, hogy az amerikai közvélemény megértse, Irán fenyegetést jelent.

A jelentést egy volt CIA-tiszt, Frederick Fleitz készítette, aki John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet tanácsadója volt. A volt külügyi tanácsadónak nagy szerepe volt abban, hogy az amerikai kormány Bush első elnöki ciklusában mereven elutasított minden tárgyalást Iránnal.

Az ENSZ nukleáris felügyeleti szervezete, a NAÜ korábban, az iraki háborút megelőzően már nyílt összeütközésbe került a Bush-kormányzattal Bagdad állítólagos tömegpusztító fegyvereit illetően. Washington és a NAÜ között kis híján megszakadt a kapcsolat, amikor az ügynökség felfedte, hogy az amerikai kormány hamisított dokumentumokra alapozta az iraki atomprogramra vonatkozó érveit. Washington sikertelenül kísérelte meg a később Nobel-békedíjjal kitüntetett Mohamed el-Baradei főigazgató eltávolítását.

Az ENSZ-ellenőrök ezúttal azt állítják: az amerikai kongresszusi bizottság iráni jelentésében több lényeges kérdésben valótlanság szerepel. Nem igaz például, hogy Irán a natanzi erőműben atomfegyver előállításához szükséges dúsítási fokú uránt állít elő. A NAÜ adatai szerint Irán ugyanis soha nem gyártott 90, legfeljebb 3,5 százalékos dúsítású uránt.

Az amerikai bizottsági jelentést kifogásoló NAÜ-állásfoglalásnak magyar vonatkozása is van: azt Baradei egyik legközelebbi munkatársa, Cserveny Vilmos, a szervezet külügyi hivatalának igazgatója írta alá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek