Hét országot megfosztottak szavazati joguktól az ENSZ-közgyűlésben
Hét országot - közöttük Grúziát és Tádzsikisztánt - megfosztottak szavazati jogától az ENSZ-közgyűlésben - közölte a moszkvai ENSZ Információs Központ.
Dátum: 2006-09-14 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:20.085279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kofi Annan ENSZ-főtitkár levelet írt az ENSZ-közgyűlés tagjaihoz, amelyben közli, hogy Grúzia, Tádzsikisztán, a Comore-szigetek, Libéria, Niger, Sao Tomé és Príncipe, valamint
Szomália "nem tett eleget a világszervezettel szembeni pénzügyi kötelezettségeinek". Az Információs Központ tájékoztatása szerint ezeket az országokat megfosztották a szavazati joguktól az adósság miatt, amely nem haladhatja meg a két utolsó évben esedékes tagsági díjat. A szavazati jog visszakapása érdekében az érintett országoknak haladéktalanul törleszteniük kell az adósság megszabott minimumát. Grúzia esetében ez az összeg 4 millió, Tádzsikisztán esetében pedig kevesebb mint 1 millió dollár.
A központban elmondták, hogy a hét országgal tavaly is hasonló volt a helyzet. Akkor az ENSZ-közgyűlés külön határozatban engedélyezte, hogy az adott országok a 60. ülésszak végéig élhessenek szavazati jogukkal. Az ENSZ-közgyűlés 61. ülésszaka kedden nyílt meg, és a tavalyi határozat érvényét vesztette. Új határozatot a szavazási jog engedélyezéséről még nem fogadtak el.
MTI - fidesz.hu