Híd kajakból és kenukból
Mintegy 30 kajak és kenu igazodott egymás mellé a Dunán az északi vasúti összekötő hídnál csütörtök délután, így szimbolizálva egy hidat. Az eseménnyel a Fidesz célja az volt, hogy felhívják a figyelmet az aquincumi híd megépítésére.
Dátum: 2006-09-14 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63490
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:21.276975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az eseménnyel egy időben tartott sajtótájékoztatón Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője kiemelte: Budapesten elterjedt az a szlogen, hogy "sem parkolni, sem autózni nem lehet". Hozzátette: akkora a forgalom, hogy egyik kerületből a másikba eljutni sokszor annyi időbe telik, mint az egyik megyeszékhelyről eljutni a másikra.
Emlékeztetett: 2002-ben Gy. Németh Erzsébet, az MSZP akkori főpolgármester-jelöltje egy terepasztalon mutatta, hogy öt hidat terveztek a Dunán, ma már látszik, hogy az akkori ígéret "komolytalan volt".
Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: közismert, hogy Budapest egy évtizede kinőtte magát és nem bírja el azt a forgalmat, amelyet le kellene vezetnie.
Az Orbán-kormány egykori közlekedési minisztere megjegyezte: az M0-ás körgyűrű a naponta útra kelő, Budapesten és környékén élő mintegy hárommillió embernek nem hoz változást, szükség van egy úgynevezett belső, budapesti gyűrűre.
A gerincutak sávjainak a száma hiába szaporodott, képtelen levezetni a forgalmat, ezért is szükség van a kiskörút és a nagykörút mellett az úgynevezett munkáskörútra, amely a külső kerületeket lenne hivatott összekötni - tette hozzá.
Ennek egyik eleme lenne az új híd, amelynek szükségességét Fónagy János szerint 2002 óta félévenként a városvezetés és a kormány is kijelentette, mégsem történt semmi.
Az MTI kérdésére Fónagy János azt mondta: rávezető utakkal együtt mintegy 70-80 milliárd forintba kerülne a híd megépítése. Arra az újságírói kérdésre, hogy erre honnan lenne pénz, Fónagy János azt mondta: szilárd szakmai szándékkal és az azt támogató társadalmi háttérrel jó célokra lehet pénzt szerezni.
MTI - fidesz.hu