Ismétlődő gyújtogatás a Menyecske utcában
Felgyújtották ismeretlenek egy panelház szeméttárolóját Újbudán. A kár több millió forint, egy kétéves kisgyermeket kórházba kellett szállítani - írja Kupper András közleményében.
Dátum: 2006-09-14 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63495
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:22.780113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Menyecske utcai házban már többször volt gyújtogatás, az elmúlt héten ez a második eset.
Felszólítjuk a XI. kerületi önkormányzatot, valamint vezetőjét, Molnár Gyulát, hogy haladéktalanul intézkedjen az ügyben: adjon azonnali támogatást a ház felújítására. Ez az eset is rávilágít arra, hogy a rendőrséget és tűzoltóságot kiemelten kell támogatni, hogy Újbuda biztonságos lehessen. Továbbá kérjük a polgármestert, hogy nagy erőket vessenek be a tettes felderítésében, hiszen visszatérő bűnelkövetésről van szó.
Tájékozódtam a helyszínen a történtekről, egyeztettem az őrmezei rendőrőrs vezetőjével, aki megígérte, hogy hatékonyan járnak el. Mivel nem politikai, hanem gyakorlati kérdésnek tekintjük az ügyet, együttműködésünket és segítségünket ajánljuk a további lépésekben.
Budapest, 2006. szeptember 14.
Kupper András
Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje