Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szlovákiát bíráló EP-s közleménytervezet

Bírálja Szlovákiát a magyar és a roma kisebbséghez tartozók ellen területén végrehajtott támadásokért az Európai Parlament emberi jogsértésekkel foglalkozó munkacsoportja által készített, a parlament elé beterjesztendő közleménytervezet - közölte csütörtökön egy szlovák európai parlamenti képviselő.


Dátum: 2006-09-14 20:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63504
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:25.490969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Monika Benová-Flasíková szlovák EP-képviselő, a Robert Fico kormányfő vezette szociáldemokrata Smer (Irány) párt alelnöke elmondta, a dokumentumtervezet megemlíti Malina Hedvig szlovákiai magyar diáklány esetét is.

Benová képviselőasszony azt mondta, egyelőre nem lehet tudni, a tervezett állásfoglalás milyen formában kerül az EP elé. Az egyik lehetőség az, hogy a szöveget az egyik képviselőcsoport elnöke vitára terjeszti elő.

Benová mindenesetre úgy vélte, "a magyar EP-képviselők szükségtelenül gerjesztik a feszültséget Szlovákia és Magyarország között".

Az elmúlt héten kiállítás nyílt az Európai Parlament egyik folyosóján a szlovákiai magyaroknak a második világháború utáni, Szlovákiából való kitelepítéséről. A kiállítás anyagát a szlovák tiltakozás ellenére sem szedték le.

Pozsony és Budapest között azután bontakozott ki vita, hogy Szlovákiában hivatalba lépett az új kormány, amelynek tagja a Jan Slota vezette szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek