A Fidesz nem ül fel a provokációknak, és erre kéri az embereket is
A kormányzat és a hazai média egy része csak arra képes, hogy ismét a megszokott régi lemezt tegye fel; szélsőjobboldali veszélyről vizionálnak. Pokorni Zoltán ezért távozott ma este az ATV stúdiójából.
Dátum: 2006-09-14 21:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:27.180735, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amikor Magyarország a kormány hazug politikája révén rég nem látott gazdasági és pénzügyi válságba került, amikor kórházak, iskolák működése kerül veszélybe, amikor betegadóval sarcolják az embereket, adóemelések sorozatával a vállalkozásokat, tandíjjal a hallgatókat, a kormányzat és a hazai média egy része csak arra képes, hogy ismét a megszokott régi lemezt tegye fel; szélsőjobboldali veszélyről, erőszakhullámról vizionálnak.
Nyilvánvaló és átlátszó provokációról van szó, annak érdekében, hogy ne kelljen a kormány politikai hazugságai miatt előállt helyzetről, az embereket sújtó súlyos gondokról beszélni. A kormányzat el akar bizonytalanítani, meg akar félemlíteni mindenkit, aki kritikával merészeli illetni a szavahihetetlen, alkalmatlan kormányt. A Fidesz ebben a gyerekes játszmában nem vesz részt. Pokorni Zoltán ezért távozott ma este az ATV stúdiójából.
A Fidesz visszautasítja a kormányzat és egyes médiumok manipulatív próbálkozásait, és a magyar embereket is arra kéri, hogy ne üljenek fel a provokációknak, ne hagyják magukat újra megfélemlíteni a hatalmukat féltő és ahhoz foggal-körömmel ragaszkodó balliberális erők által.
Szijjártó Péter,
a Fidesz szóvivője
fidesz.hu