V4 államfői csúcstalálkozót kezdenek a Csehországban
Kétnapos csúcstalálkozót kezdenek pénteken a Visegrádi Csoport államfői a Prágától északnyugatra fekvő Lány kastélyban, a cseh köztársasági elnökök hagyományos nyári rezidenciáján.
Dátum: 2006-09-15 09:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:31.092670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vendéglátó Václav Klaus cseh köztársasági elnök meghívását a találkozóra Lech Kaczynski lengyel, Sólyom László magyar és Ivan Gasparovic szlovák államfő egyaránt elfogadta.
A köztársasági elnökök a találkozón kiértékelik a visegrádi együttműködés legutóbbi időszakát, és megvitatják a közös érdeklődésre számot tartó kérdéseket - közölte a megbeszélések témáiról Ladislav Jakl, a cseh államfő titkára.
A négy államfő közös tárgyalásai mellett Sólyom László a tervek szerint pénteken kétoldalú megbeszélést is folytat a szlovák és a lengyel köztársasági elnökkel.
MTI - fidesz.hu