Bizalmat kapott a parlamenttől a szlovák kormány
A kormány programnyilatkozatának kétnapos vitája után a Mikulás Dzurinda vezette szlovák kabinet csütörtökön bizalmat kapott a parlamenttől.
Dátum: 2002-11-14 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5797
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:18.532557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dzurinda második kormányának a 150 tagú parlamentben 78 szavazata van. A szavazásban 141 honatya vett részt. A négy kormánypárt 78 képviselője a kormányprogram mellett szavazott, az ellenzék 63 jelenlévő képviselője pedig egységesen elutasította a Dzurinda-kabinet négy évre szóló programját.
Szándékai szerint az új kormány Szlovákia problémáinak megoldására kíván törekedni, és ennek érdekében elkerülhetetlen, átmenetileg komoly szociális vonzatokkal járó reformokra lesz szükség.
A programot élesen bíráló - az integrációs törekvésekkel azonban azonosuló - ellenzék kifogásai nem bizonyultak helytállónak, hiszen ha a kormány méltányolja a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (HZDS-LS), a SMER, vagy Szlovákia Kommunista Pártja (KSS) kifogásait, akkor letesz a reform következetes végrehajtását célzó szándékáról. Ennek következtében az ország nem törlesztené, hanem tovább halmozná adósságait, és ezzel talán végzetesen eljátszaná integrációs esélyeit - vélekednek az elemzők. Hasonló álláspontokat tükröznek a lapvélemények is.
Az ellenzék egyebek között azt is bírálta, hogy a kormány "engedményeket tett" a kabinet második legerősebb tagjának, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP), amikor programjában az önálló magyar egyetem létrehozását és a gazdátlan földek kérdésének rendezését érintő hajlandóságát is rögzítette.
A szavazás után Dzurinda örömét nem leplezve nyilatkozott. Emlékeztetett arra, milyen következményekkel járna, ha az ország napokon belül esedékes NATO-meghívásáról szóló döntés előtt a kormány programja megbukott volna. "Mindent megteszünk Szlovákiáért, amire erőnkből telik" - mondta a miniszterelnök.
MTI - fidesz.hu