Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Indonézia elhalasztotta békefenntartóinak küldését

Indonézia a jövő hónapig elhalasztotta békefenntartóinak Libanonba küldését, mert jelenleg nagy a forgalmi torlódás a szárazföldön - közölte pénteken egy indonéz katonai szóvivő.


Dátum: 2006-09-15 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:34.866321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mohamad Sunarto tengernagy tájékoztatása szerint a 125 katonából álló előkészítő csoport október 10-én indul, míg a 725 fős fő erő október 24-én. Az eredeti terv szerint az indonéz katonák már szeptember végére megérkeztek volna a közel-keleti arab országba.

A halasztást az ENSZ libanoni békefenntartó ereje, az UNIFIL kérte forgalmi okok miatt.

A szóvivő hozzátette, hogy Libanonban összetorlódtak az ENSZ-csapatok és szervezési problémák is vannak.

Egy másik indonéziai katonai szóvivő, Ahmad Yani ezredes elmondta, hogy 850 katonát küldenek Libanonba, kevesebbet a korábban ígért ezernél.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek