Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem fognak sztrájkolni az orvosok

Nem fognak sztrájkolni előreláthatóan az orvosok, mikor lejárt az éves ügyeleti idejük, mert az Állami Népegészségügyi- és Tisztiorvosi Szolgálat az ellátás veszélyeztetésének indokával elrendelheti a rendkívüli ellátás szükségességét - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke.


Dátum: 2006-09-15 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63534
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:35.925430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Éger István szerint annak, hogy az orvosok nem terveznek munkabeszüntetést, az is az előnye, hogy így a beteg nem az orvossal konfrontálódik, hanem az egészségügyi vezetéssel. A Magyar Orvosi Kamara elnöke az InfoRádióban elmondta azonban, hogy minden nap minimum 11 óra pihenőidőt kell adni az orvosoknak.

Ha azonban a munkát a rendkívüli helyzetben a tisztiorvos rendeli el, akkor az drágább lehet a fenntartónak, mert meg kell téríteni az orvos minden olyan kárát, amely a szabadidejének elmaradásából fakad.

Éger István arról is beszélt: ellenzi a patikaliberalizációt. A kamara elnöke szerint a jelenlegi rendszerben a patikusok segíthetnek a betegségek felderítésében, személyes kontaktust alakíthatnak ki a betegekkel, vérnyomást, vércukorszintet mérnek, míg ez például egy benzinkútnál nem történik meg. Hozzátette: a helytelen gyógyszerfogyasztás a jövőben komoly nehézségeket okozhat az egészségügyben.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek