Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiújulhatnak a harcok a Hezbollahhal

Az izraeli katonai felderítés szerint jövőre kiújulhatnak harcok a Hezbollah libanoni síita mozgalommal - írta pénteki számában a Maariv izraeli napilap.


Dátum: 2006-09-15 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63535
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:36.209955, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A védelmi minisztérium szakértői szerint egy új háború azzal valószínűsíthető, hogy Irán és Szíria megkísérli felújítani a Hezbollah fegyvertárában lévő Fadzsr és Zelzal rakétakészleteket. Izrael attól is tart, hogy a harcok átterjedhetnek a Golán-fennsíkra. Az elmúlt harminc évben viszonylagos nyugalom honolt a Szíriától az 1967-es háborúban elfoglalt területen. Az izraeli aggodalmakat megalapozza Haszan Naszrallah sejknek, a Hezbollah vezetőjének az al-Dzsazíra arab hírtelevízióban sugárzott nyilatkozata is, amelyben hangoztatta, hogy szervezete teljes mértékben megőrzi jelenlétét Dél-Libanonban. Hozzátette egyben, hogy Izrael a háborúban csupán a szervezet látható infrastruktúráját tudta megsemmisíteni, a megmaradt rész teljes mértékben harcra kész, és arra vár, hogy újabb agresszió esetén használatba vegyék.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek