Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pisztolyt mindenkinek?

Néhány nappal ezelőtt felhívott egy hölgy, mint kiderült, elismert és kitüntetett író, de mégsem boldog. Egy éve zaklatja valaki, naponta kap fenyegető levelet, telefont, melyek összefüggnek folyamatban levő válóperével. Ha nyaralni megy, a fenyegetések oda is követik. Mivel azt hitte, hogy egy demokratikus országban él, a rendőrséghez fordult, de ott azt mondták: tehet feljelentést, ha akar, de nincs értelme. A rend őrei úgysem lépnek semmit.


Dátum: 2002-10-31 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:18.830416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mindez a legutóbbi családi tragédiák nyomán jut eszembe. A magyar rendőrségre többnyire csak akkor lehet számítani, ha az áldozatot már a lábánál fogva kell kihúzni a vértócsából. Mivel itt feladja magát az elkövető, még el is fogják. Az én falumban a hetvenes-nyolcvanas években (de korábban a harmincas években is) kinyomozták, ha valakinek ellopták a biciklijét. Ma szóba se állnak a károsulttal. Ettől lett demokratikus a rendőrség? Egy új életet kezdő értelmiségi nő mit tegyen, hogy megvédje magát volt férje zaklatásától? Hogyan lehet biztos abban, hogy a napi fenyegetéseket nem váltják egyszer valóra? De a rendőrséget ez nem érdekli.

Megérteném, ha a rendőrök minden erejét a súlyos bűncselekmények felderítése kötné le. De az a rendőrség, amely a leszámolásos gyilkosságok körében elért nulla felderítési arányával világcsúcsot állított fel, igenis koncentráljon a biciklikre, az ellopott táskákra, a családban fenyegetett nőkre és gyerekekre. Legalább álljon az adófizetők rendelkezésére, mert nem szívességet tesz nekik, ha megvédi őket. De a mi rendőrségünk nem függ a polgároktól, még a helyi "szervet" sem ők választják. Azt a rendőrt, akit nem érdekel egy segítséget kérő, kétségbeesett nő helyzete, soha nem váltják le. Amerikában kommandó rohanná le a volt férj házát, és a hátracsavart kezére tenné a bilincset. A bíróság pedig súlyos pénzbüntetést helyezne kilátásba, ha zaklatni meri az asszonyt.

Nálunk a kommandó - szigorúan a kormányváltás után - a Happy End Kft. kiürített irodáira csap le, levetkőztet egy nőt, mert magas végkielégítést kapott. Ugyanez a rendőrség - ha nincs kormányváltás - semmit nem tett volna ezekben az ügyekben. A politikától függő rendőrség a politika szolgálóleánya, de még annak sem elég tisztességes: ezek az akciók is csupán a szemfényvesztést szolgálják, mert a milliárdos korrupciós ügyekben is csak látszateredmények születnek. A kis strómanokat elfogják, a felelősökhöz nem nyúlnak. Ha a Medgyessy-kormány valóban véget akarna vetni a rendőrség diszfunkcionális működésének, elsőként azt a parancsnokot kellene felelősségre vonnia, aki a Happy End-féle kirakatakciót vezényelte. Valamiképp meg kellene értetnie velük, hogy nem a politikához, az aktuális kormányhoz való dörgölőzésből lehet megélni, mert nem ezt várják el tőlük. Vagy mégis?

Nem sokkal a kormányváltás után elismerően szóltam a belügyminiszter asszonynak arról, hogy sok rendőr van az utcán. A biztonságérzetemet az is növeli, hogy kevesebb köztük a bűnözőkhöz hasonló kinézetű. Akkor nem is sejtettem, a rendőrségi reform kimerül abban, hogy százméterenként zaklatják a hazafelé autózó békés polgárokat. Miközben rendbe kellett volna tenni Európa egyik legkorruptabb rendőrségét, amelynek tagjaira nem lehet egy kétezer forintos helyszíni bírság beszedését rábízni, mert azt is zsebre vágják.

Amikor csak az országos főkapitányt váltották le, már tudni lehetett, hogy nem változik semmi. Egy idő után az új belügyminiszternek (ahogy ez a parlamentben meg is történt) már védenie kell azokat, akiket nem küldött el. A polgárok viszont azt mondják: ha nem védi meg őket a rendőrség, akkor az állam milyen jogon korlátozza, hogy ők védjék meg magukat? Mit tehetnek, ha a lebukás kockázata nélkül világos nappal agyonlőhetnek nyolc embert? De a hatvani tragédia, a kamionsofőrt lelövő trabantos esete mutatja, mi lenne itt, ha a fegyverviselést megengednék.

Kittynek miért kell agyonlőnie az apját, hogy szabaduljon a terrortól? És most ki védi meg a József Attila-díjas írónőt?

Magyar Hírlap

Kapcsolódó elemek