Szankciók bevezetését tervezi Japán
Pénzügyi szankciók bevezetését fontolgatja Japán Észak-Korea ellen, a büntető intézkedéseket hivatalosan a jövő héten jelentik be - közölte Abe Sindzo, a japán kormány kabinetfőtitkára pénteken.
Dátum: 2006-09-15 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63546
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:39.642914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az észak-koreai tömegpusztító fegyverek fejlesztésében való közreműködéssel gyanúsított csoportok és egyének banki javainak befagyasztásáról szóló döntést Koidzumi Dzsunicsiro japán miniszterelnök várhatóan a jövő keddi kormányülésen jelenti be, egy nappal a kormánypárt elnöki székéért folyó választás előtt - értesült a helyi média.
A választás egyik legesélyesebb jelöltje Abe Sindzo tokiói sajtótájékoztatóján közölte, "kormány most elvben fontolgatja a lépéseket", s hangoztatta, hogy Japán fokozni szeretné a nemzetközi nyomást Észak-Koreára.
A büntető intézkedések összhangban állnának az ENSZ határozatával, amelyet a júliusi észak-koreai rakétakísérletre válaszolva fogadtak el - nyilatkozták japán illetékesek.
Phenjan azzal is felbosszantotta Tokiót, hogy nem mutat semmi hajlandóságot az észak-koreai atomprogramról folyó, megrekedt hatoldalú tárgyalásokhoz való visszatéréshez. Japán már léptetett életbe büntető intézkedéseket Phehnjannal szemben: hat hónapra megtiltotta az észak-koreai kompok kikötését, így megszűnt az egyetlen közvetlen tengeri utasforgalom a két ország között, továbbá megtiltotta a kommunista állam kormányhivatalnokainak a beutazását az ország területére.
MTI - fidesz.hu