Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nemzeti kérdésekre nemzeti válaszokat!

Ahhoz, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) sikeres és nemzeti legyen, valódi szakmaiságra, a valós társadalmi problémák hatékony kezelésére, átláthatóságra, ellenőrizhetőségre és elszámoltathatóságra van szükség - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó az NFT-ről tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-09-15 12:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:41.510858, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Nemzeti kérdésekre nemzeti válaszokat! (Pelczné Gáll Ildikó)

"A Gyurcsány-csomagok nem előfeltételei, hanem akadályai annak, hogy az uniós forrásokat le tudjuk hívni és hogy a második NFT sikeres legyen" - mondta a Fidesz alelnöke pénteken. Mint fogalmazott, az első terv az életminőség javítására irányult, így ha az egészségi állapot vagy a szegénység alakulását nézzük, nem tapasztalunk lényegi változást, és bár a jövedelmek kérdésében növekedést láthatunk, ezt azonban nem a piac, hanem a közszférában történt fizetésemelés gerjesztette. Így az első NFT-nek sem céljai, sem alcéljai nem teljesültek, hiszen a várt regionális fejlődés, a területi egyenlőtlenségek megszüntetése nem következett be - jegyezte meg a Szövetség alelnöke.

Az idei év vesztesei

A 2006-os év vesztesei az önkormányzatok, a kis- és középvállalkozások és a civil szervezetek voltak, amelyek a nemzeti fejlesztési terv forrásainak eléréséhez önerő híján hitelt vettek fel. A kormány válaszreakciója azonban az elmaradó kifizetés volt - hívta fel a figyelmet Pelczné, emlékeztetve, hogy az eredeti 624,5 milliárd forintnyi forrásnak csak mintegy 40 százalékát fizették csak ki. A forráshiány így begyűrűzött a gazdaságba és a következő évi költségvetést is terheli, ráadásul nem látjuk, hogyan fog beépülni a költségvetésbe - fűzte hozzá megemlítve a gazdákat is, akik szintén rosszul jártak, csődközelben kerülve a késedelmes kifizetések miatt.

Pártpolitika nélkül

A politikus fontosnak nevezte, hogy ne a pártpolitika érvényesüljön egy nemzeti fejlesztési tervben. Emlékeztetett a Pályázat Előkészítő Alap (PEA) időszakára, amikor is sérült az esélyegyenlőség, valamint utalt egyes kormánypárti politikusok korábbi kijelentéseire is. Így Veres János például Mátészalkán, április 14-én a következőket mondta: "...Az, hogy egyes térségek hogy fognak majd részesedni (az uniós forrásokból), azon fog múlni, hogy a térségeken belül milyen választási eredmény születik." Szili Katalintól augusztus 19-én Salgótarjánban ezt hallhattuk : "A választópolgárok el tudják majd dönteni, melyik jelölt mögött áll olyan erő, amely garantálhatja a fejlesztési forrásokat, a munkahelyteremtést, hogy ha Salgótarján fejlesztési forrásokat akar, akkor csak és kizárólag a szocialisták jelöltjére szabad szavazni."

Döcögős kezdés, kapkodó befejezés

Mint Pelczné Gáll Ildikó fogalmazott, az NFT készítése nagyon döcögősre sikeredett: az egészet általános koncepciótlanság jellemzi, sőt, már a névadásnál is óriási problémák voltak. 2004-től ezt a 8 ezer milliárdos összeget már legalább négyszer elköltötte a kormány. A miniszterelnök a kampány hevében önmaga írt hozzá, és ez olyan jól sikerült, hogy nem is ezt a 8 ezer milliárdot, hanem ennek a dupláját sikerült kampányígéretekkel tavasszal elkölteni. Akkor még nagyívű infrastrukturális fejlesztésekről beszéltek, ma pedig már ezt áthúzták: Bajnai Gordon megjelenése azt jelentette, hogy újraírják az eddigi összes munkát.

Az elmúlt hónapokban több egymásnak homlokegyenest ellentmondó dokumentum készült el - mondta a politikus. Példaként említette a Gyurcsány-csomagokat, amelyek hol Új Egyensúly Programként, hol Konvergenciaprogramként, hol pedig Nemzeti Fejlesztési Tervként vagy éppen a sokadik Új Magyarország Fejlesztési Tervként váltak ismertté. Ezek több ponton is ellentmondanak egymásnak és nem számolnak az ország érdekével - jegyezte meg a Fidesz alelnöke, hozzátéve, hogy készítésüknél nemcsak a szakértői egyeztetések akadoztak, hanem a társadalmiak is felszínesek voltak, ezek tapasztalatait pedig nem építették be az anyagokba. "A társadalmi konzultáció hiánya miatt ez a terv nem nemzeti, ez csupán a kormány fejlesztési terve, hiszen nem épül közmegegyezésre" - húzta alá a politikus.

Cél: a foglalkoztatás bővítése

Pélczné Gáll Ildikó a Fidesz céljairól szólva kijelentette: "A mi programunk figyelembe veszi az érintettek érdekeit, Magyarországról szól, a nemzeti kérdésekre pedig nemzeti válaszokat ad. Célként fogalmaztuk meg a foglalkoztatás bővítését. Egyetértettünk a gazdasági élet szereplőivel abban, hogy a súlyos adó- és járulékterheket csökkenteni kell, és abban is egyetértettünk, hogy az uniós forrásokból a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozásokat kell helyzetbe hozni. Az uniós forrásokból munkahelyeket kell teremteni, és a munkahelyteremtést közvetlenül támogatni kell. A foglalkoztatás növelése és a gazdaságnövekedés elősegítése a Fidesz javaslatainak iránya" - mondta el a politikus, megjegyezve: ha az áldozatvállalás nemzeti, akkor a jussnak is nemzetinek kell lennie.

A Fidesz javaslatai

A 8 ezer milliárd forint megfelelő felhasználására átlátható, letisztult gazdasági környezetet kell teremteni - mondta a Fidesz javaslatainak konkrét ismertetésekor a politikus. Javasoljuk a Széchenyi Munkahelyteremtési Alap létrehozását, valamint hogy az OP struktúrában külön jelenjen meg a mikro-, kis- és középvállalkozások helyzetbehozása - tette hozzá. Mint mondta, kezelni kell a vidéki munkanélküliséget, ezért a vidéken létrejövő és adózó munkahelyeket közvetlenül kellene támogatni, csakúgy, mint a nemzeti kiválóságokat és a hagyományőrző tevékenységet is. A politikus elengedhetetlennek nevezte, hogy a családokkal, a nők helyzetével és a hátrányos helyzetűekkel is foglalkozzon a program.

Mint fogalmazott, "rendkívül fontos, hogy minden átlátható és ellenőrizhető legyen. Nem megengedhető, hogy két-három ember személyes játékának tekintse az NFT-ben megjelölt EU-források szétosztását. Ezért fontos a parlamenti bizottság kontrollja. Egyértelmű felelősségi rendet várunk el, hogy a háttértanulmányok nyilvánosak legyenek, hogy a döntési jegyzőkönyvekbe az ellenzéki pártok betekintést kaphassanak" - sorolta. Hozzátette: a vágyálmokat évi lebontásban is látni kell, hogy a költségvetésbe beépített hatása is tiszta legyen. Azt várjuk, hogy a kormány visszahozza a szakmaiságot, politikamentességet teremtsen, a monitoring bizottságok élén a pártkatonákat újra köztisztviselők váltsák fel, és megvalósuljon a valódi regionalizmus is - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 528, 'source_type': 'media', 'source_id': 477, 'target_type': 'article', 'target_id': 55668, 'relation_type': 'describes'}