Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fogyatékkal élők rehabilitációja társadalmi érdek

Szekeres Pál szerint a jövőben az eddigieknél jobban össze kell kötni az egészségügyi intézményekben folyó rehabilitációt a sporttal.


Dátum: 2002-11-14 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5799
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:19.337764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium fogyatékosok sportjával foglalkozó helyettes államtitkára erről csütörtöki, Egerben megtartott sajtótájékoztatóján beszélt, amikor látogatást tett a Heves megyei Markhot Ferenc Kórház rehabilitációs osztályán.

A helyettes államtitkár úgy vélekedett, hogy a fogyatékkal élők rehabilitációja társadalmi érdek, ugyanis az öregedő népességen belül egyre kevesebb az aktív kereső. Ugyanakkor megfelelő rehabilitáció után, a sportolás révén a fogyatékosok visszavezethetőek a munkába, ezért a tárca a jövőben támogatni kívánja az egészségügyi intézményekben az ilyen irányú fejlesztéseket.

Szekeres Pál szerint ezt a törekvést jelzi, hogy míg 1998-ban mindössze 36 millió forint jutott a fogyatékosok sportjának támogatására, a szaktárca az elmúlt évben már félmilliárd forintot fordíthatott erre a célra. Ebből 120 millió forintra pályázhattak az önkormányzatok, akár sportlétesítmények akadálymentesítése céljából is.

Kovács József, az 1127 ágyas, évi 40 ezer fekvőbeteget kezelő intézmény vezetője a sajtótájékoztatón közölte, hogy terveik szerint a kórház sportlétesítményeit bevonják a fogyatékosok rehabilitációjába.

Ugyanakkor számításaik szerint a sportpályák felújításához és akadálymentesítéséhez mintegy 74 millió forintra volna szükség, amely egyelőre nem áll a rendelkezésükre.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a lakosság, mintegy 10-12 százaléka rendelkezik valamilyen fogyatékossággal. Az érintettek csaknem negyven százaléka mozgáskorlátozott.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek