Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért tologatja Gyurcsány az idősek világnapját?

Aszódi Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület elnöke szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere a választási kampányt, illetve pártérdekeket szolgáló célból - szinte egyediként a világon - előrehozta az idősek világnapját, amely az ENSZ és más nemzetközi szervezetek döntése alapján október 1-jén van és Magyarországon is hagyományosan októberben tartják.


Dátum: 2006-09-15 16:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:45.372609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus pénteken arra reagált, hogy a kormányfő aznap, tehát szeptember 15-én szólalt fel az Idősügyi Tanácsban, illetve a főpolgármester szeptember 26-án tart fórumot a kőbányai PatakyIstván Művelődési Házban - amelynek meghívott vendége szintén Gyurcsány Ferenc lesz. Aszódi Pál bírálta a miniszterelnököt azért a kijelentéséért is, hogy nem nyúl a nyugdíjakhoz, mert bátor. Ennek kapcsán a képviselő kifejtette, hogy álláspontja szerint ennek a kormánynak nincs szociálpolitikája, nem oldja meg annak a mintegy 900 ezer nyugdíjasnak a helyzetét, akik kevesebb mint havi 50 ezer forint nyugellátásban részesülnek. Hozzáfűzte: képviselőtársaival az Országgyűlés elé terjesztette, hogy ne a tervezett 100 millióval, hanem 200 millió forinttal emeljék a méltányossági nyugdíj keretösszegét, de ezt a kormányoldal, amelynek soraiban Csákabonyi Balázs, a másik nyugdíjas civilszervezet vezetője is helyet foglal, leszavazta.

Aszódi Pál leszögezte, Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor szándékosan nem beszél a kampány alatt a megszorító csomagról, amely következtében minden drágább lesz. A képviselő beszámolt arról, hogy számos nyugdíjas választópolgár kereste meg olyan telefonhívásokkal, hogy "tanácsi lakásban lakom, mi lesz, ha nem tudom kifizetni a rezsit, utcára tesznek?". Aszódi Pál kitért arra is, hogy a kormány a jobboldali értékeket valló, általa vezetett nyugdíjas civilszervezet tönkretételére törekszik: nem kapnak egy fillér támogatást sem azzal a felkiáltással, hogy nincs rá forrás, illetve tévedés van pályázatukban, míg a szocialista párthoz kötődő nyugdíjas szervezetek ezzel ellentétes bánásmódban részesülnek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek