Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zűrzavar a kormány háza táján

Az állami költségvetésből az agrártörvény értelmében legkevesebb 24-25 milliárd forinttal kell növelni 2003-ban a mezőgazdasági támogatások mértékét, hogy az elérje a 285 milliárdot. Ehhez képest a költségvetési törvényben megtalálható összeg csupán 219 milliárd. A Fidesz - Magyar Polgári Párt felhívja a kormány figyelmét, hogy az európai uniós csatlakozás előtti utolsó felkészülési évben a lehető legtöbb állami forrást kell a mezőgazdasági termelők versenyképességének növelésére fordítani. Erről Glattfelder Béla, a Fidesz-frakció mezőgazdasági kabinetjének vezetője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.


Dátum: 2002-11-14 15:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:19.720461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény értelmében a költségvetés évenkénti elfogadása során az Országgyűlésnek biztosítani kell, hogy az agrárgazdaság, benne a mezőgazdaság közvetlen céljaira, reálértékben legalább a GDP évenkénti növekedési ütemével arányosan növelt összegű támogatást lehessen fordítani.

Glattfelder Béla felhívta a kormány figyelmét arra, hogy jövőre minimum 285 milliárd forintot kell az állami költségvetésből a mezőgazdaságnak adni. Emlékeztetett: az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény előírja, hogy a földművelésügyi miniszternek jelentést kell tennie az Országgyűlésnek a mezőgazdaság előző évi teljesítményéről. A Mezőgazdasági Kabinet vezetője hozzátette, hogy ez a jelentés még mindig nem került a parlament elé.

Glattfeleder Béla emlékeztetett: ugyancsak törvénysértő, hogy jövőre nem a jogszabályban előírt nagyságrenddel emelkedik a mezőgazdaság költségvetési támogatása. A jövő évi büdzsében csak 219 milliárd forintot szánnak a mezőgazdaság dotálására, ami 66 milliárd forinttal kevesebb a jogszabályban előírtnál.

A politikus emlékeztetett: 2004-ben a teljes jogú uniós tagságot követően a nemzeti támogatás lehetősége vélhetően jelentősen szűkülni fog, ezért a Fidesz határozott álláspontja, hogy az utolsó felkészülési évben a lehető legtöbb állami forrást kell a mezőgazdasági termelők versenyképességének növelésére fordítani.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek