Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jövő évi költségvetés lesz a harmadik Gyurcsány-csomag

A 2007. évi költségvetés elfogadása hozhatja meg a harmadik Gyurcsány-csomagot, amely már nem csak az emberektől vonja el jövedelmük egy részét, hanem az önkormányzatokat is megsarcolja - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője pénteken Kecskeméten.


Dátum: 2006-09-15 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63570
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:47.291710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Egyre több jel utal arra, hogy a 2007-es költségvetés egyfajta harmadik Gyurcsány-csomag képét vetíti előre, amely már nem csak a lakosságra ró terheket, hanem az önkormányzatokra is" - mondta Navracsics Tibor a Zombor Gáborral, a Fidesz és szövetségesei kecskeméti polgármesterjelöltjével közösen tartott sajtótájékoztatón.

A frakcióvezető szerint annyiban új a helyzet, hogy míg az első és a második Gyurcsány-csomag egyértelműen az emberektől "vett el életesélyt, szűkítette a mozgásteret, növelte a terheiket, csökkentette a jövedelmeiket", a harmadik az önkormányzatokat hozza abba a helyzetbe, hogy képtelenek lesznek feladataikat megfelelő szinten ellátni. Rámutatott: az önkormányzatok felelős lépésekkel tompítani tudnák a Gyurcsány-csomagok lakosságra gyakorolt hatását.

Navracsics Tibor szerint, ha az önkormányzatokat is elvonásokkal sújtja a kormány, akkor kérdésessé válik, hogy tudnak-e olyan intézkedéseket hozni, amellyel megvédik az állampolgárokat a kormány elvonó intézkedéseitől.

Mint mondta, az első Gyurcsány-csomag "szeptember elsején hatályba lépett, a másodikat éppen szeptember elsején küldték el Brüsszelbe". A politikus emlékeztetett arra, hogy mind a két Gyurcsány-csomag egy-egy fogadkozással zárult: az első után a televízióban a második után a parlamentben mondta azt a miniszterelnök, hogy nem lesz több megszorítás.

Navracsics Tíbor felhívta a figyelmet arra, hogy lassan száznapos lesz a Gyurcsány-kormány. A mérleg, akárhogy is nézzük, nem túl pozitív, hiszen amit eddig adott nekünk száz nap alatt a kormány, az a két Gyurcsány-csomag volt - fűzte hozzá. Kijelentette, hogy a Fidesz kezdettől fogva 'nem jó irányba tett lépésnek' tartja a Gyurcsány-csomagokat, hívják őket akár Új egyensúly programnak, akár konvergenciaprogramnak.

Tendenciájukat tekintve ezek a lépések arra irányulnak, hogy a magyar gazdaság "még élő szöveteire" újabb terheket rakjanak, és "az elvonással, a megvonással" próbálják az egyensúly felé vinni a mérleget. Mint mondta, a Fidesz következetesen azt képviseli, hogy "a jelenlegi, válságközeli helyzetből a növekedés irányában vezet kiút".

Az államnak önmagán kell kezdenie a takarékoskodást, olyan intézményi megoldásokkal, hogy az elmúlt évek költségvetési ámokfutása ne ismétlődhessen meg - mondta a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem lehet úgy segíteni a kormánynak, ha a miniszterelnök kijelenti: a jelenlegi intézkedéseknek nincs alternatívája. Példaként a költségvetési tanács felállítására tett javaslatuk elutasítását említette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek