Az önbecsülésünkről fogunk dönteni
Az önbecsülésünkről fogunk dönteni október 1-jén: az a kérdés, hogy mindent meg lehet-e velünk tenni - mondta Orbán Viktor pénteken Pápán, a városi művelődési házat zsúfolásig megtöltő érdeklődők előtt.
Dátum: 2006-09-15 19:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:48.575018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor azt mondta: ha az állampolgárok hamis adatokat írnak egy hivatalos dokumentumra, akkor megbüntetik őket, ám ha a kormány hamisítja az ország költségvetését, azt büntetlenül megteheti. "Szóval arról szól ez a választás, hogy megvan-e még a magyaroknak a demokratikus önbecsülésük" - jelentette ki a Fidesz elnöke. Hozzáfűzte: "álljunk a sarkunkra és mondjuk ki, ebből nem kérünk, ezt nem fogadjuk el, ez így nem mehet tovább".
"Ennek a kimondását várom az október 1-jei választástól, s arra szeretném buzdítani az ország választópolgárait, hogy így járjanak el" - hangoztatta az ellenzéki politikus, hozzátéve: "mondjuk ki, büntetlenül nem lehet bennünket becsapni, Magyarországon büntetlenül nem lehet meghamisítani a magyar gazdaság adatait".
A Fidesz elnöke úgy vélte, ha a kormány bajba kerül - ami szerinte csak idő kérdése -, akkor ez nem azért történik, mert az ellenzéki érzelmű emberek fütyülnek és sípolnak. Mint mondta: "ez a kormány azért fog bajba kerülni, mert a saját hívei fogják cserbenhagyni (...), saját baloldala miatt van veszélyben ma a kormány".
A politikus közölte: az egészségügyben olyan káosz van, "amilyenre emberemlékezet óta nem volt példa". Hozzátette: a tandíjjal a szegényebb gyerekeket egyszerűen kizárják a felemelkedés egyetlen útját jelentő tanulásból.
A valóságról a kormánynak nincs mondanivalója, mert mit tudna mondani azon kívül, hogy hazudott - vélekedett Orbán Viktor, aki szerint emiatt a kormány olyasmiről szeretne beszélni, aminek nincs köze a valósághoz, így például arról, hogy békétlenség fenyeget az országban.
"Maga szítja, provokálja, nagyítja fel, maga akar egy olyan képet kialakítani, mintha békétlenség fenyegetne az országban, hogy utána ő maga legyen a béke küldöttje és a nyugalom garanciája" - mondta.
Orbán Viktor szerint "a másik oldalon komoly válságjelek mutatkoznak", s szerinte ma a baloldal csak olyan kormányt és programot tud adni, amelyet az ország többsége nem támogat.
Nem kevesen vannak olyan emberek, akik úgy érzékelték az elmúlt 16 év alapján, hogy a szocialisták képesek az ő érdekeiket képviselni, s most "ezeket az embereket hagyja cserben és árulja el a szocialista párt" - mondta a politikus.
MTI - fidesz.hu