Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kifütyülték a miniszterelnököt és egyik miniszterét is

Kifütyülték, és bekiabálásokkal, erőltetett nevetéssel próbálták megszakítani Molnár Lajos egészségügyi miniszter felszólalását a Magyar Gyógyszerész Kamara nagygyűlésén pénteken Budapesten. A gyűlésen az unió egyik szakembere cáfolta az egészségügyi minisztert, mondván: az egészségügyi liberalizáció nem európai uniós álláspont.


Dátum: 2006-09-15 20:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:48.897026, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Molnár Lajos a kormány által szorgalmazott patikaliberalizációs elképzeléseket osztotta meg nagyvonalakban a résztvevőkkel. Elmondta: a változtatások célja az, hogy a lakosság jobban, gyorsabban, kényelmesebben jusson gyógyszerhez, hiszen folyamatosan változik a fogyasztói szemlélet is. Dilemmát okoz azonban az, miként lehet kielégíteni a lakossági igényeket úgy, hogy közben figyelembe veszik a közfinanszírozás és a meglévő forrásokat, valamint tekintettel vannak a piaci szereplőkre és a szolgálgatók igényeire is.

A miniszter beszédét folyamatos pfújolás, fütyülés, bekiabálás szakította meg. Derültséget keltett az egybegyűltek között az a miniszteri mondat is, hogy a változásokat a szakmával együtt szeretné végrehajtani, és közösen kell arról is dönteni például, hogy a gyógyszertáron kívüli forgalmazásnál milyen lakossági tájékoztatás legyen, miként jusson el az információ a vásárlóhoz. A nagygyűlés a minisztert beszéde végén nem tapsolta meg.

Felzúdulást keltett Kovácsy Zsombor szakállamtitkár felszólalása is, amikor a patikaalapítás feltételeinek változásáról beszélt, vagy akkor, amikor a gyógyszertáron kívüli forgalmazást említette.

Vastaps fogadta vizsont John Chave, az Európai Unió gyógyszerészeti csoportjának főtitkárának felszólalását - aki szavaival cáfolta az egészségügyi minisztert - azt mondta, hogy a liberalizáció nem európai uniós álláspont, "sőt éppen ellenkezőleg". Elmondta, hogy az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a szolgáltatási irányelvek liberalizációjából "kiemeli" az egészségügyet, tehát nem ajánlja annak jelenlegi megváltoztatását.

Hozzátette: a liberalizáció eredményeként nem bizonyított az, hogy hosszú távon csökkennek a gyógyszerek árai és erősíti a versenyt, viszont bizonyított a szakmai színvonal csökkenése a gyógyszerforgalmazási rendszerben. Azt kérte a minisztertől, vegye fontolóra, hogy mégse töröljék el a kötelező a kamarai tagságot.

MTI, MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek