Döntő fontosságú a vallások közötti párbeszéd a Vatikán szerint
Döntő fontosságú kérdésnek nevezte pénteken a vallások közötti párbeszédet Dominique Mamberti, a vatikáni külügyek újonnan kinevezett irányítója.
Dátum: 2006-09-16 10:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:50.212531, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"XVI. Benedek pápa azt mondta, majd megismételte, hogy a párbeszéd kérdése a kultúrák és a vallások között döntő fontosságú a mai időkben" - mondta a vatikáni külügyek új irányítója, aki Kartúmból telefonon nyilatkozott, ahol apostoli nunciusként (nagykövetként) szolgál.
Mamberti nem kívánta kommentálni a pápa fejtegetését az iszlám dzsihád (szent háború) és az erőszak közötti viszonyról. Az egyházfő elmélkedése felháborodást váltott ki a muzulmán világban.
A katolikus egyházfő pénteken nevezte ki az államközi kapcsolatok vezetőjévé az 54 éves Mambertit, aki 2002-től mostanáig apostoli nuncius volt párhuzamosan Szudánban, Eritreában és Szomáliában.
MTI - fidesz.hu