Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magukat nem szorítják: állami bútorbeszerzés négymilliárdért

A megszorítások idején többmilliárdos irodabútor-beszerzési tendert írt ki az állam. A Kormányszóvivői Iroda szerint a központosított közbeszerzés rendkívül költséghatékony eljárás. Az elmúlt négy esztendőben csaknem 22 milliárd forintot költöttek irodabútorokra.


Dátum: 2006-09-16 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63581
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:50.822956, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Irodabútorok beszerzésére nettó négymilliárd forint értékben írt ki nyílt közbeszerzési eljárást a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) - áll a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számában. A Kormányszóvivői Irodán (KI) a Magyar Nemzet megkeresésére elmondták: ebben a központosított közbeszerzési eljárásban körülbelül ezer intézmény érintett. Kimutatásaik szerint 2002 óta a központosított közbeszerzésben részt vevő (elsősorban) állami intézmények közel 22 milliárd forintot fordítottak irodabútor-beszerzésre. A KI által megküldött adatokból kiderül, hogy a legnagyobb költekezés 2002-ben és 2003-ban volt ezen a téren: akkor évente közel hatmilliárd forintot költöttek bútorokra. 2004-ben és 2005-ben négy-négy milliárd körüli összeget fordítottak erre a célra, míg ez év első öt hónapjában közel kétmilliárdot.

Arra kérdésünkre, miért van szüksége állandóan új bútorokra az államnak, amikor egy átlagos magyar háztartásban olykor több évtizedig is ugyanazokat használják, a KI-n úgy reagáltak: az állami szférában a bútorbeszerzés és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások "állandó jellegű feladatként jelentkeznek".

Mint arról beszámoltunk, a 2004-es bútortenderen győztes konzorciumok tagja volt két olyan vállalkozás, amelyben Kupa Mihály volt pénzügyminiszter felesége is felbukkant. A nyilvános cégadatbázis szerint Kupa Mihályné felügyelőbizottsági tagja volt a Garzon Bútor Rt.-nek és a Sandra-Form Euromobili érdekeltségébe tartozott Sandra Kárpitos Rt.-nek.

A KI közlése szerint míg a minisztériumok és háttérintézményeik csak központosított közbeszerzésen keresztül rendelhetnek bútorokat, addig az eljáráshoz szabadon csatlakozhatnak önkormányzatok, intézmények és cégek, amelyeknek ez pénzben és időben is megtakarítást jelent. A KI hangsúlyozta, a beszerzésen részt vevő intézmények saját költségvetésükből fizetik a megrendeléseket, tehát ez a központi költségvetésnek nem jelent pluszterheket. Hozzátették: a beszerzésnek ez a módja költséghatékonyabb, mivel a nagyobb megrendelés miatt jelentős árkedvezményt lehet elérni.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek