Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi: Politikamentes közigazgatás nélkül eredménytelen a politika

Először nem a gazdaságról, hanem a demokratikus intézmények politikamentességéről kell egyetértésre jutnia a két nagy politikai oldalnak - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Martonyi János.


Dátum: 2006-09-16 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:54.702340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szabad Európa Központ elnöke, aki korábban az Orbán-kormány külügyminisztere volt, rámutatott: szakszerű és politikamentes közigazgatás nélkül a politika soha nem ér el eredményt.

Martonyi János elmondta: az önkormányzati választások, azaz október 1-je után el tud képzelni egy nemzeti kompromisszumot. A volt külügyminiszter szerint azonban először a a demokratikus intézményrendszer működése körüli súlyos problémákat kell megoldani.

Politikamentes közigazgatást

"Ha ezt rendbe hozzuk, akkor megteremtjük azokat a feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy ha elfogadunk egy nemzeti egyetértésre épülő programot, akkor azt meg is tudjuk valósítani" - hangsúlyozta Martonyi János, aki szerint szakszerű, lehetőleg politikamentes, hozzáértő közigazgatás nélkül a politika soha nem ér el eredményt.

Határozottabb retorika Pozsony felé

A szlovákiai magyarellenes megnyilvánulások kapcsán a Szabad Európa Központ elnöke megjegyezte: "itt egy alkalom, amikor talán meg tudjuk jeleníteni azt a nemzeti egyetértést és konszenzust, amit a külpolitika, az európai politika és általában minden politika területén mindig is szorgalmaztam, hiszen valamennyi magyar politikai párt ugyanazt az álláspontot képviseli".

Martonyi János szerint annak idején, a szlovák kormány megalakulásakor határozottabb fellépésre lett volna szükség mind az európai intézmények felé, mind a kétoldalú kapcsolatokban. Ez a diplomáciában egyszerűen határozottabb nyelvezetet jelent - tette hozzá a volt külügyminiszter.

"Később erősített ugyan a kormány, amikor érezte, hogy itt valamit tenni kell, de magam is úgy éreztem, hogy például a szlovák külügyminiszter budapesti fogadása valójában egy olyan üzenetet küldött Brüsszelbe, hogy tulajdonképpen nincs nagy gond, párbeszéd folyik, nincs szükség beavatkozásra" - vélekedett Szabad Európa Központ elnöke.

Nem bízik a szlovák vizsgálat eredményében

A nyitrai magyar lány ügye kapcsán Martonyi János elmondta: már önmagában az is rendkívül különös az európai jogszokások fényében, hogy egy folyamatban lévő nyomozásról személyesen a szlovák miniszterelnök számolt be, és pedig azzal a következtetréssel, hogy nem történt semmi.

"Az eddigi tények alapján, amiről mi most itt tudunk, én egyelőre nem bízom meg ebben az eredményben. Jelenleg nem tudom elfogadni ezeket a megállapításokat" - hangsúlyozta Martonyi János.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek