Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem táplál illúziókat a parlamenti vitanap iránt a Fidesz

Nem táplál illúziókat a parlamenti vitanap iránt a Fidesz, mivel Gyurcsány Ferenc és kormánya továbbra is süket a párbeszédre, mégis alaposan felkészültek rá és három fő irányra koncentrálnak a javaslataikkal - mondta Navracsics Tibor szombaton, veszprémi sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2006-09-16 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:56.493368, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz parlamenti frakcióvezetője hangsúlyozta: nem csak a Gyurcsány-csomag előkészítése és elfogadtatása kapcsán alakult ki bennük ez a gyanú, hanem a II. Nemzeti Fejlesztési Tervet (NFT) illetően kötelezettségként "le kellett volna folytatniuk egy társadalmi párbeszédet és a partnerek érdemi észrevételeit elvileg be kellett volna építeni" a tervbe.

"Ez nem történt meg, az akadémia és a szociális partnerek észrevételeit kihagyták" az NFT jelenlegi változatából, s "úgy készülünk a keddi parlamenti vitanapra, hogy túlzott illúzióink nem lehetnek a mi javaslatainkkal kapcsolatban sem" - közölte az ellenzéki politikus.

Navracsics Tibor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy alaposan felkészültek a vitanapra és három fő irányra koncentrálnak a javaslataikkal.

Elsőként javasolják, hogy a gazdaság-fejlesztési operatív program mellett - attól elkülönítetten - álljon rendelkezésre pénz a vállalkozás-fejlesztési operatív programra, amellyel a mikro-, kis és középvállalkozásokat lehetne támogatni. Létrehoznák a Széchenyi Vállalkozás-fejlesztési Alapot, melynek a lényege, hogy "Brüsszelből egyszerre tudnánk lehívni a vállalkozás-fejlesztésre rendelkezésre álló pénzösszeget, hogy aztán a kormány, vagy a regionális fejlesztési tanácsok utalhassák ki".

Második fő irányként említette, hogy "új prioritási rendszer" szükséges, amit minden operatív program megvalósítása során érvényesíteni kellene. Mint mondta: ide tartozna a nők, a cigányok és a fogyatékosok, vagyis a foglalkoztatásból elsőként kiszoruló csoportok munkaerő-piaci beilleszkedésének a segítése.

Szorgalmazzák az úgynevezett nemzeti kiválóságok programot is, mint "horizontális prioritás megjelenítését". Egyrészt az olyan nemzeti kiválóságaink uniós forrásokból való támogatásáról lenne szó, mint a herendi porcelánmanufaktúra vagy Tokajhegyalja, másrészt a kihalóban lévő mesterségek - például harangöntő, szegedi papucskészítő - támogatását jelentené.

Navracsics Tibor végül "az intézményrendszer alapvető újragondolásáról" beszélt, mert szerintük a jelenlegi nem átlátható, nem ellenőrizhető. Az uniós pénzek elosztása sem Országgyűlés, sem a kormánypártok, sem pedig az ellenzék által nem kellőképpen ellenőrizhető.

A sajtótájékoztatón Szájer József, európai parlamenti képviselő elmondta: az elkövetkező hétéves uniós költségvetési ciklusban nyolcezer milliárd forintnyi támogatási összeg nyílik meg 2007-től Magyarország számára. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezt nem lehet pártpolitikai elvek szerint kiosztani, ugyanis az Európai Unió ellenőrizni fogja, hogy a pénzek elköltése politikailag semleges módon történik-e.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek