Surján László a kedvezménytörvényről
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) soron következő ülésén konszenzust kell kialakítani a kedvezménytörvény módosításáról - vélekednek a Fidesz-frakcióban helyet foglaló kereszténydemokrata képviselők.
Dátum: 2002-11-14 16:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:54:20.683702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Surján László KDNP-s politikus, fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, a módosítást indokolja az Európa Tanács velencei bizottságának véleménye és az úgynevezett Orbán-Nastase-megállapodás is.
Az javasolta, hogy a Máérten kialakuló konszenzus alapján a kormány a törvényjavaslatot azonnal nyújtsa be a parlamentnek, s azt az Országgyűlés kivételes és sürgős eljárásban még ebben az évben fogadja el.
Surján László kifejtette, a kedvezménytörvényben biztosított munkavállalási lehetőséggel eddig csak nagyon kevesen éltek. Ezért szerinte megalapozatlanok az egyes szomszédos államok ezen kedvezménnyel kapcsolatos aggodalmai, így a kedvezmény változtatása sem indokolt. A képviselő szerint ha a Máérten kialakuló konszenzus nyomán a módosítások mégis érintenék a munkavállalás kérdését, akkor a kedvezmény kiterjesztése és nem a megszüntetése indokolt.
Elmondta: támogatják a kormány azon elképzelését, hogy a kedvezménytörvényben szereplő oktatási-nevelési támogatást az egygyermekes családokra is kiterjesszék. Sajnálatát fejezte ki, hogy ez nem tükröződik a 2003. évi költségvetésben. A politikus kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy a támogatás közvetlenül az érintett családokhoz jusson el.
Surján László kifogásolta azokat a nyilatkozatokat, amelyek a magyarigazolvány eljelentéktelenítéséről szólnak.
Fontosnak nevezte, hogy a kedvezménytörvény módosításával véget érjenek a szomszédos országok némelyikével még meglévő viták. Úgy vélekedett, az egyes vitatott kérdéseket kétoldalú szerződések keretében célszerű rendezni. Jelezte, elvárják a kormánytól, hogy bármely kétoldalú szerződés megkötése előtt érdemben konzultáljon az illető állam területén élő magyarság legitim képviselőivel.
Más témájú kérdésre válaszolva Surján László elmondta, hogy a hét végén ülést tart a KDNP országos elnöksége, ahol Varga László elnök meghívására rövid ideig vendégként jelen lesz Orbán Viktor volt kormányfő is.
MTI - fidesz.hu