Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A közép-európai szakszervezetek is kiállnak a magyar érdekvédők mellett

Magyar javaslatra bekerült a közép-európai szakszervezeti találkozó állásfoglalásába, hogy valamennyi munkaórát és oktatási intézményi feladatot díjazni kell - közölte Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szombaton az MTI-vel.


Dátum: 2006-09-16 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63601
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:57.064278, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bolgár fővárosban elfogadott állásfoglalás tartalmazza azt is, hogy az európai érdekvédők támogatnak minden olyan szakszervezeti akciót, amely ennek elérését célozza - mondta telefonon a mintegy 30 résztvevő által elfogadott dokumentumot ismertetve.

Kerpen Gábor szerint a "heti két óra ingyenmunka" elrendeléséről szóló jogszabályok - az azonnali bércsökkenés és minőségromlás mellett - arra jók, hogy az intézményvezetők és fenntartók, illetve az igazgatók és beosztott pedagógusok között feszültséget keltsenek.

Közölte, hogy a PDSZ is csatlakozik ahhoz a nyílt levélhez, amelyben a Gimnáziumok Országos Szövetsége Hiller István szakminisztertől követeli a tanári óraszámokkal kapcsolatos új törvényi rendelkezések visszavonását, s azt, hogy a jövőben a szakmai szervezetekkel az egyeztetés ne formális, hanem érdemi módon történjen. Elvárják továbbá, hogy az ágazatra váró reformok kidolgozásába vonják be a pedagógus szakmai szervezeteket, szakmai műhelyeket, s az elkészült tervezet vitájába a pedagógusokat is.

Kerpen Gábor közölte: a PDSZ szeptember 29-én demonstrációval egybekötött nyilvános szülői értekezletet tart a fővárosban, ahol többek között a közoktatási törvény módosításáról tájékoztatják a szülőket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek