Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szigorú biztonsági intézkedésekkel védik a pápát

Szigorú biztonsági intézkedésekkel készülnek a Vatikánban XVI. Benedek pápa szokásos áldásosztására.


Dátum: 2006-09-17 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63608
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:34:59.118622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyházfő először jelenik meg nyilvánosan azóta, hogy kedden, Regensburgban elhangzott előadásában olyan idézetett olvasott fel, amely világszerte kiváltotta az iszlám hívők haragját.

A Vatikán a növekvő nyomás hatására szombaton közleményt adott ki, amelyben a pápa bocsánatot kért a muzulmánoktól, és azt mondta, reméli, hogy a hívők megértik szavai valódi értelmét.

A közlemény szerint XVI. Benedek tiszteli a muzulmánokat.

A rendőrség biztonsági kordont vont a Róma környéki pápai rezidencia, a Castel Gandolfo köré.

A BBC szerint a pápa hatalmas diplomáciai nyomás alatt áll, és azt várják tőle, hogy valamilyen formában kitérjen az ügyre.

A hétvégén muzulmán országok politikai vezetői bírálták XVI. Benedeket, Marokkó pedig konzultációra hazarendelte vatikáni nagykövetét.

Az egyiptomi Iszlám Testvériség nevű szervezet szerint a pápának személyesen kell bocsánatot kérnie az idézetért, amelyet a katolikus egyházfő szerint félreértettek.

A politikai tiltakozások mellett a közel-keleten támadás ért néhány keresztény templomot.

Benedek nem számított ilyen reakcióra

Jelentések szerint a pápát felzaklatta, a beszédét követő reakció és sokan vetik fel, hogy kérdésessé vált novemberre tervezett törökországi útja, mivel Törökországban sem enyhülnek a bírálatok.

A BBC arab ügyekkel foglalkozó elemzője megjegyezte, hogy a muzulmánok érzékenységét az magyarázza, hogy úgy érzik: "a terror elleni háború" egy modern kereszteshadjárat.

Emellett 24-órás hírcsatornák korában könnyű egyes mondatokat szövegkörnyezetükből kiragadva ismételni, és ez is elősegíthette, hogy sokan mást hallottak, mint amit a pápa állítása szerint mondani akart.

InfoRádió/BBC - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek