Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma választ Svédország

Svédországban vasárnap reggel megkezdődtek a parlamenti választások, amelyben a jobbközép tömörülés, amely azt ígéri, hogy finomítana a svéd jóléti rendszeren, átveheti a hatalmat a kormányzó szociáldemokratáktól és szövetségeseitől.


Dátum: 2006-09-17 11:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:01.183674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közel 6,9 millió választásra jogosult személy állítja szembe majd a szociáldemokratáknak a bőkezű jóléti rendszerre tett ígéretét a jobbközép fogadkozásával, hogy adó- és jövedelemcsökkentéssel serkenti majd a munkahelyteremtést.

A közvélemény-kutatások szerint a jobbközép maga mögé utasítja a Göran Persson kormányfő vezette szociáldemokratákat, akik 1994 óta kormányozzák az országot.

A szavazóhelyiségeket este 8 órakor zárják és választási bizottság reményei szerint este fél kilenckor várhatók az előzetes eredmények.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek