Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Száz nap, száz csapás

"A második Gyurcsány-kormány első száz napja száz hazugságot hozott" - reagált Szijjártó Péter Lendvai Ildikó mai sajtótájékoztatójára, ahol a kormány első száz napját értékelte az MSZP-s politikus.


Dátum: 2006-09-17 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:01.771719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szinte minden napra jutott egy-egy olyan kormányzati bejelentés vagy intézkedés, amelynek pontosan az ellenkezőjét ígérték a választási kampányban. Az elmúlt száz napban becsapták az embereket, hazudtak Magyarországnak, hiszen adókat emeltek, a "nem lesz tandíjból" tandíj, a "nem lesz fizetős egészségügyből" betegadó, a "nem lesz gázáremelésből" 27 százalékos emelkedés lett.

Száz nap alatt tehát száz megszorítás, száz csapás; egy jobb élet reménye helyett az emberek értelmetlen megsarcolása: ez a száz nap mérlege. A sokasodó gondok, a megélhetés egyre nehezebbé válása kapcsán a szocialistáknak semmilyen mondanivalójuk nincs, figyelemelterelésként a szokásos reformhalandzsát lehet hallani tőlük, és persze megint felteszik a rég lejárt lemezt, a szélsőjobboldali veszéllyel, erőszakhullámmal való riogatást. Szánalmas, és szomorú.

Szijjártó Péter,

a Fidesz szóvivője

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek