Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Levált a nemzetközi űrállomásról az Atlantis

Az űrrepülőgép még tett egy kört az ISS körül, miközben az űrhajósok ellenőrizték a berendezések állapotát, megtekintették az űrállomáson végzett munkájuk eredményét és elindultak a Föld felé.


Dátum: 2006-09-17 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63627
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:04.852180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Atlantis hattagú legénységének az volt a feladata, hogy felszereljen az űrállomásra egy összesen 72 méter hosszú és 12 méter széles, két szárnyból álló napelemet, amelynek révén megnő az ISS áramtermelő kapacitása. Az új napelemet csak a következő űrmisszió fogja üzembe helyezni. A szereléshez három űrsétát tettek az asztronauták.

A Columbia űrrepülőgép 2003. évi katasztrófája óta ez volt az űrállomás első nagy kiegészítése. Az amerikai űrhivatal, a NASA 2010-ig további két nagy napelem felszerelését tervezi.

Az Atlantis a tervek szerint szerdán tér vissza Cape Canaveralra.

Az amerikai űrrepülőgépnek egyebek között azért volt sürgős a távozása, mert hétfőn a kazahsztáni Bajkonurból indul a nemzetközi űrállomásra a Szojuz TMA-9 jelzésű orosz űrhajó, amelynek indítását éppen az Atlantis miatt késleltették. A Szojuz három utasának az egyike Anoushe Ansari iráni származású amerikai dúsgazdag asszony, a világ első űrturistanője lesz, aki bő egy hetet tölt majd a Föld körül 350-400 kilométerre keringő űrállomáson. Vele utazik az ISS-re az amerikai Michael-Lopez Alegria és az orosz Mihail Tyurin. Ők hat hónapig maradnak a világűrben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek