Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izrael már majdnem kivonult

Az izraeli erők kivonultak már a Hezbollah elleni hadműveletekben elfoglalt libanoni területek több mint 80 százalékáról, átadva azok ellenőrzését az ENSZ békefenntartóinak - közölte vasárnap az izraeli hadsereg.


Dátum: 2006-09-17 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63628
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:05.152259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Médiajelentések szerint a hadsereg magas rangú tisztségviselői reményüket fejezték ki, hogy még a zsidó újév (ros hásáná) előtt, szeptember 24-ig befejeződhet a kivonulás az elfoglalt dél-libanoni területekről. Hozzátették mindazonáltal, hogy a csapatkivonás üteme az ENSZ kibővített békefenntartó missziója, az UNIFIL telepítésének befejeződésétől függ.

"A teljes kivonulásnak nincs kitűzött határideje. Az számos dologtól függ, köztük a helyszíni fejleményektől. De mi a lehető leghamarabb szeretnénk befejezni a kivonulást" - mondta az izraeli hadsereg egyik szóvivője.

A francia védelmi miniszter vasárnap este kezdi meg látogatását Libanonban, ahol már zajlik a tűzszünet stabilizálására hivatott ENSZ-misszió francia erőinek telepítése. Michele Alliot-Marie a tervek szerint hétfőn látogat el az UNIFIL nakurai főhadiszállására, ahol találkozik majd Alain Pellegrini francia tábornokkal, az UNIFIL parancsnokával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek