Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pokorni Zoltán: Gyurcsány Ferenc morálisan megsemmisült

A Fidesz alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc "morálisan megsemmisült miniszterelnök", akivel "sem itthon, sem Európában nem lehet dolgozni".


Dátum: 2006-09-18 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:07.676918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pokorni Zoltán hétfőn reggel a köztévé reggeli műsorában úgy vélte, a megoldás az MSZP kezében van, "az országot csak az MSZP szabadíthatja meg tőle". Beszámolt arról, hogy a Fidesz elnöksége vasárnap értékelte a helyzetet.

Botrány az, amit Gyurcsány Ferenc okozott, most a szocialista párt felelőssége, hogy ettől a politikai kalandortól megszabadítsa az országot, mert az MSZP hozta a nyakunkra - mondta Pokorni Zoltán. Megítélése szerint botrány maga a stílus, mert - mint mondta - az ország miniszterelnöke még kétszáz ember előtt sem engedheti meg magának, hogy ilyen trágárul beszéljen.

Még nagyobb botrány az - tette hozzá -, hogy kiderült, eszköznek tekintette az embereket, az egész beszédet cinizmus jellemezte, a maga és pártja hatalmát szolgálta, saját hatalmi üzlete fontosabb volt, mint az embereké.

Pokorni Zoltán szerint a kormányfő játékszernek tekintette az embereket. Hangsúlyozta azt is, hogy Gyurcsány Ferencet nem az MSZP hatalmi érdekeinek képviseletével bízták meg, hanem a gyerekek, az idősek, az ország dolgaival. Amit tett, az nem más, mint üzletszerű hazudozás. A politikai felelősség, a megoldás kulcsa pedig az MSZP kezében van. Az ellenzéki politikus Gyurcsány Ferenc kormányfőnek a szocialista frakció május 26-i balatonőszödi ülésén mondott, vasánap nyilvánosságra került beszédére reagált. Ebben a miniszterelnök azt mondta: "Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. (...) Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet."

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek