Tüntetés a Parlamentnél - továbbra is békésen
Füttyszóval, spontán beszédekkel, közös énekléssel, de továbbra is békésen tiltakoznak a tüntetők hétfőn délelőtt a miniszterelnök májusi, előző nap nyilvánosságot kapott beszéde miatt a Parlament előtt, ahol 11 órára ötszáz fölé nőtt a jelenlévők száma.
Dátum: 2006-09-18 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=63646
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:35:12.086911, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A részvevők változatlanul a kormány lemondását követelik. A tömegből "hazaárulók" és "nem megyünk haza" felkiáltások hallatszanak és a kormányfő hétfői oroszországi utazása kapcsán azt skandálták az egybegyűltek, hogy "vissza se gyere!".
Volt aki az 1956-os eseményekkel vont párhozamot beszédében, amelyben azt mondta: "befejezzük 56-ot".
A tiltakozók pfujolással és füttyszóval fogadnak mindenkit, aki a Parlamentbe érkezik, s olykor hangszórón kihangosítva továbbították a rádiós híradásokat a tömegnek.
A helyszínen, a kordon belső oldalán folyamatosan váltják egymást a rohamsisakot viselő rendőrök, akiknek egyre nő a számuk.
A tiltakozók ellentmondóan nyilatkoztak kötődésükről: egyikük az MTI-nek azt mondta, hogy egyik politikai oldalt sem képviselik, míg egy részvevő azt sürgette, hogy Orbán Viktor térjen vissza a kormányfői székbe.
A demonstráción hamarosan petíciót olvasnak fel - tudta meg röviddel 11 óra után az MTI tudósítója.
MTI - fidesz.hu